Újpesti hokitörténelem III. 1980-1995

III. rész – 1980-1995

1980-ban tovább fogyott a csapatok száma, ekkor szűnt meg a BVSC, játékosainak jórésze az így nagyon megerősödött Székesfehérvári Volánhoz igazolt. Sőt, sokáig úgy tűnt, hogy a Ferencváros sem tud elindulni az OB I-ben, mivel legjobbjai edzőjükkel összevesztek, és a bajnokságban részt nem vevő Fóti TSZ SE-be igazoltak. Így mindössze két gárda indult volna az 1980/81-es szezonban. Végül a zöld-fehérek fiatal csapattal ugyan, de vállalták az szereplést, az aranyérmet pedig nagy fölénnyel a Volán nyerte – első vidékiként. Az Újpest ezüstérmes lett, míg a tízszeres bajnok Ferencváros tizenegyedszerre 0 ponttal lett bronzérmes, azaz utolsó…

Vitalij Davidov

1981-ben köszöntött be az új korszak a Megyeri úton. A hokisokat 1955 óta vezető Kecskés József szakosztályvezető helyét Kelemen László vette át, akinek a vezetésével egyből merészet húzott a szakosztály: úgy döntöttek a vezetők, hogy elég volt a rengeteg ezüstéremből, és megszerezték a Dinamo Moszkva edzőjét, a játékosként három olimpiai bajnoki, és kilenc világbajnoki címet begyűjtő Vitalij Davidovot! A szovjet klasszis pedig jött, látott és diadalt diadalra halmozott! Már az első idényében, 1982-ben sikerült újra aranyat nyerni – 12 esztendő után először! A mindent eldöntő mérkőzésen 6:2-re vertük a Fradit. Eperjessy, Kovács, Flóra, Pék, Buzás György, Ancsin János volt az első sor, mellettük még Bodor, Buzás Gábor, Gogolák, Kevevári, Kucsera, Lantos, Legéndi, Menyhárt, Szabó, Szadovszky és Szeles jutott szóhoz a szezonban. A következő idény újdonsága volt hogy felépült a Budapest Sportcsarnok, ahol fedett otthonra lelt a jégkorong: az alagsorban található télen-nyáron használható jégpálya révén a csapatok felkészülési ideje így 4-5 hónap helyett 10 hónapra tolódott ki, a fő küzdőtéren pedig tízezres tömegek előtt játszottak válogatott mérkőzéseket és bajnoki rangadókat. A csarnokot az 1983-as jégkorong világbajnoksággal avatták. Ősszel a hazánkban akkoriban elég gyakori jéghiány miatt ezúttal Bukarestben játszottuk mindkét mérkőzésünket a BEK-ben. Az akkor magasabban jegyezett román jégkorong bajnoka, a Steaua az első mérkőzésen 11:5-re győzve papírforma sikert könyvelhetett el, majd a visszavágón már csak a győzelemre ügyelve 3:2-re nyertek a románok. Ezzel az Újpest kiesett.

Az 1983-as évben újabb aranyérem következett, és újabb sajátnevelésű játékosok robbantak be az élvonalba Farkas József és Ancsin László révén. A BEK-ben azonban ismét gyorsan elvérzett a csapat. A 6:4-es St. Gervais elleni idegenbeli vereség után még éltek csapatunk továbbjutási esélyei. A budapesti jéghiány miatt ismét idegenbe kényszerült a csapat, ezúttal "csak" Debrecenbe. A sokkal jobb körülmények között készülő francia bajnok a visszavágón 8:4-es sikerével biztosította be továbbjutását. A bajnokságban a sorozatban harmadik cím nem jött össze, 1984-ben a szövetség fegyelmi bizottságának abszurd döntése révén csak ezüstérmesek lettek a mieink. A történet lényege, hogy ugyanazon játékos jogosulatlan szereplése miatt az FTC óvását elfogadták, az Újpestét viszont elutasították… A szezon „zöld-asztal mellett nyert bajnokság” néven vált híressé.

Bajnoki 1984

1985-ben aztán helyreállt a világ rendje, a 100. születésnapját ünneplő klubot és szurkolóit a 10. aranyéremmel ajándékozta meg a szakosztály. Davidov szerződése azonban az előző idény végén lejárt, az orosz mester visszatért a Dinamó Moszkva kispadjára. Helyét a volt hátvéd, Szeles Dezső vette át, ám a változás után is sikeres maradt a csapat. Sőt, Ancsinék szinte verhetetlenek voltak, sorra aratták a győzelmeket. Pedig a szezon előtt a rutinos klasszis, Buzás György első magyar játékosként Németországba igazolt. Ebben az idényben született meg a klub történetének egyik legemlékezetesebb diadala, szaknyelven szólva „duplabunkó”, vagyis a Ferencváros elleni 11:0-s győzelem a BS-ben. Az MNK-t is sikerült elhódítani, 13 év szünet után. A sorozatot az elmúlt évek hagyományainak megfelelően vidéken, ezúttal Jászberényben rendezték meg. Az Alba Volán elleni mérkőzések után már tudni lehetett, hogy egy döntetlen a Ferencváros ellen a liláknak lesz kedvező, és ezt a csapat Pápai 2, Leleszi és Gogolák góljaival meg is szerezte. Az aranydömping után a BEK küzdelmek ismét megoldhatatlan feladatot hoztak a Dózsa számára. Az NDK sokszoros bajnoka, a Dynamo Berlin esélyeshez méltóan 11:1-re és 8:1-re győzött a két mérkőzésen. A mieink becsületgóljait Kucsera és Balog szerezték.

1985-ben ismét tönkrement a jégpálya, újra idegenbe kényszerült csapatunk, megint veszélybe került a szakosztály léte. Azonban ismét sikerült a megmentés: hatalmas összefogással, 11,5 millió forintos költséggel felújították a létesítményt. A pálya megmentéséért a Prognózis együttes és Varga Miklós adott koncertet, aminek a bevételét a felújításra fordítottak, és több újpesti nagyvállalat is ingyenesen ajánlotta fel a segítségét. A Tungsram Rt. a világítás elkészítését vállalta magára, és ekkor készült el az új, modern kijelző is.

A következő, 1985/86-os évad újdonsága az volt, hogy háromról hétre emelkedett a bajnokságban induló klubok száma, ugyanis Miskolc, Dunaújváros, Jászberény és a KSI is indított felnőtt csapatot. Korábban sohasem látott különbséggel érte el csapatunk az első helyet, 20 mérkőzésen mindössze egyszer szenvedett vereséget a gárda. 1987-ben még ezt is sikerült felülmúlni, ekkor 24 meccsen 23 győzelem és 1 döntetlen szerepelt az Újpesti Dózsa neve mellett a tabellán. 1986-tól egyébként némileg változott a bajnokság kiírása, ugyanis az alapszakasz után rájátszásos formában döntötték el a résztvevők az első négy helyezést. Az MNK kiírása is változott, több, mint 20 év után ismét kieséses rendszerben bonyolították le a mérkőzéseket. Az első fordulóban kiemelt csapatra az elődöntőben a Volán várt (7:3), majd a döntőben újra a zöld-fehérek következtek. Az 5:4-es diadal újabb újpesti aranyérmet jelentett.

1987/88-ban újra változott a rendszer, Szeles Dezső, a lilák edzőjének javaslatára újra igazi rájátszás döntötte el az aranyérmek sorsát: az alapszakasz első két helyezettje játszotta a döntőt, két nyert mérkőzésig. A döntőbe pedig ezúttal is - régi jó szokás szerint - az Újpest és az FTC jutottak. Az első két mérkőzést követően 1-1-re álltak a csapatok. A mindent eldöntő, harmadik mérkőzés után 3000 néző ünnepelte a zsúfolásig megtelt újpesti jégpályán a mindmáig utolsó bajnoki címét szerző, 7:0 arányban diadalmaskodó Újpesti Dózsát! A bajnokcsapatban Eperjessy, Géczi, Ancsin János és László, Balogh Béla, Bodor, Farkas, Flóra, Füzesi, Gogolák, Horváth, Kevevári, Kovács, Kucsera, Lantos, Legéndy, Leleszi, Pápai, Pék, Saáry, Scheiber, Szabó és a játékos-edző Szeles jutott szóhoz. Az MNK-t ezúttal Kazincbarcikán bonyolították le, ahol a döntőben 5:2-re győztünk az Alba Volán ellen. 1988/89-ben, két év szünet után tértek visza a magyar csapatok a BEK-be. A selejtezőre kényszerülő Megyeri útiak a brit Murrayfield Racers elleni 8:6-os győzelem után idehaza - ezúttal a BS-ben - gólgazdag mérkőzésen, 10:9-re győztek. A következő fordulóban már csoportokba sorosolva küzdöttek a résztvevők. A dániai tornán jól kezdtek a lilák, akik 4:2-re verték a rendező Esbjerg csapatát. Majd a következő meccsen a CSZKA Moszkvával, vagyis a földkerekség legjobb hokiegyletével kerültek szembe a mieink. Óriási meglepetésre az Újpest kezdett jobban, Ancsin és Farkas góljával 2-1-re vezettünk a Krutov, Larionov, Makarov sort felvonultató gárda ellen. A második gól különösen emlékezetes volt: ekkor ment oda Farkas "Farok" hegedülni Tyihonov mesternek. Ezt látván persze a szovjet klasszisok megrázták magukat, és végül 23:2 arányban nyertek az ekkor már folyamatosan 11 éve BEK-címvédő szovjetek. Zárásképpen ismét Dynamo Berlin volt az ellenfél. A Dózsa 7:2-es vereséggel búcsúzott az Európa Kupától.

Az 1988/89-es bajnokságban bár az alapszakaszt és a rájátszás első körét is az Újpest nyerte, ám az immáron három nyert mérkőzésig tartó döntőn ezúttal a Ferencváros bizonyult jobbnak. Ezzel a vereséggel lezárult a 80-as évek hat bajnoki címet hozó újpesti aranykorszaka…

Vasziljev, Malcev és Szvetlov

Az ezüstérmes szezon után több változás is történt. Szeles Dezső távozott, helyét újra külföldi szakvezető vette át: Rákóci Rudolf, a Plastika Nitra volt edzője érkezett Újpestre. Bár az első sor: Kovács, Flóra, Pék, Ancsin, Farkas változatlan maradt, azonban a többi sor jelentősen megváltozott. Távozott Pápai és Leleszi a jászberényi Lehelhez, de érkezők is voltak: a klub történetében először légiósokat igazolt az Újpest! Nem is akárkiket! Érkezett a 75-szörös csehszlovák válogatott, 32 éves csatár, Jindrich Kokrment, és a szintén sokszoros csehszlovák válogatott, 36 éves Milos Tarant, szintén a csatársorba. Majd januárban három szovjet világklasszis is a Megyeri útra igazolt: Alexandr Malcev, Valerij Vasziljev és Szergej Szvetlov. Hárman együtt ezernél is több válogatottságot, 21 világbajnoki és 5 olimpiai aranyérmet mondhattak magukénak. Mindhárman a Dinamo Moszkvától érkeztek, és fénykorukban a legszenzációsabb tudású játékosok között tartották őket számon. A gond csak az volt, hogy Malcev és Vasziljev egyaránt 6-6 éve visszavonultak, már 40 évesek is elmúltak, amikor Újpestre érkeztek. Bár a hokitudásuk megkérdőjelezhetetlen volt, de a fizikális állapotúk nem volt éppen tökéletes. A világszerte ismert nevű szovjet klasszisok lelassulva, pocakkal már a magyar szintet sem ütötték meg. Az egykori csatár, Malcev ráadásul védőként próbálkozott. A két csehszlovák játékos is a gyengébb angol illetve a francia bajnokságból érkezett, pályafutásuk végén jártak. Az edzőjével történt afférja miatt a Megyeri útra kerülő, két évvel korábban még olimpiát nyerő, 29 éves Szvetlov volt közülük az egyetlen igazi erősítés. Ő viszont mindenkit az őrületbe kergetett, előfordult, hogy kettős emberhátrányban percekig cselezgetett a jégen, tartotta a korongot. A rendszerváltozás forradalmi hangulatában neki, és persze a szovjet hadseregnek szólt a rigmus: „Ruszkik haza, Szvetlov marad!”. Ám, ahogy a többiek, úgy ő sem maradt a következő évadra. A csapat a csalódást keltő harmadik helyen végzett. Igaz, a Lehel nem túlkoros, hanem pályafutásuk csúcsán járó szovjeteket meccsenként 50 percig játszató csapata ebben az idényben verhetetlen volt. A döntőt érő második helyről pedig mindössze két ponttal csúszott le az újpesti gárda. A mieink az - ettől az évtől Magyar Kupának hívott - kupasorozatban vígasztalódtak. A döntő a Jászberényi Lehel ellen 4:4-es döntetlennel végződött, így végül a büntetőkkel 3:2-re nyert az Újpest. Mindmáig ez csapatunk utolsó diadala.

A következő szezonban szerepelt először ex-NHL-es játékos Magyarországon: a kapus Szergej Milnyikov, aki előzőleg a Québec Nordics csapatában védett, Újpestre igazolt. Ám vele sem lett jobb a gárda az előző évinél, újra bronzérmesek lettünk. A legfontosabb változás a klub életében az volt, hogy 1991. február 25-én újra felvette az Újpesti TE nevet, amin a mai napig szerepel. Ebben a szezonban került Újpestre az éveket lehúzó erdélyi tartalékkapus, a később „Viszkis-rabló” néven elhíresült Ambrus Attila is. 1991/92-ben sikerült úgy megerősíteni a csapatot, hogy három év után ismét bejutott az OB I döntőjébe. Ahogy 1989-ben, úgy 1992-ben is a Ferencváros volt az ellenfél, és nem sokon múlott a bajnoki cím. Ezúttal nem éppen igazságos módon úgy szólt a kiírás, hogy két mérkőzésből áll a döntő, és ha az egyiket az egyik, a másikat a másik csapat nyeri, akkor - függetlenül a gólkülönbségtől - hirtelen halál dönt a bajnoki cím sorsáról. Az első mérkőzést az FTC nyerte 4:3-ra, míg a másodikat az Újpest 4:1-re, így a rendkívül furcsa szabályok miatt következett a ráadás az első gólig. Ez pedig a zöld-fehéreknek kedvezett, akik Oreskin találatával megszerezték az aranyérmet - egy 4:2-es vereséggel...

A szakosztály útja innentől lefelé vezetett. Évről-évre egyre kisebb összeg jutott a klub kasszájából jégkorongra, így a teljesítmény is romlott, gyengébb légiósok érkeztek a klubhoz, miközben az utánpótlás is hullámvölgybe került. A kiöregedő hazai játékosokat nem volt, aki pótolja. A támadó Rjanov és az ukrán válogatott Lubnin nem válotották meg a világot. Azért 1993-ban így is sikerült bronzérmet szerezni. 1994-ben a Lehelből érkező Vorobjov és Donyika illetve Kucenka voltak a legnevesebb légiósaink, ám közben a hazai klasszis játékosok közül már gyakorlatilag csak az Ancsin testvérek maradtak meg. Ám már ők sem sokáig… a csapat az alapszakaszban újra megszerezte a 3. helyet, ám a rájátszásban a Dunaferr – Kercsó Árpád 17-18 éves, első felnőtt szezonját töltő játékosaival – végül diadalmaskodott a rutinos, ám sokkal lassabban korcsolyázó lilák ellen. Ezzel 34 év után először nem végzett legalább a dobogón csapatunk…

Az 1994/95-ös szezon vízválasztó volt: ekkor esett szét végleg a csapat, és a szakosztály is. A bajnokságot történelmi mélységekben, az 5. helyen zártuk, amit azóta sem "sikerült" alulmúlni. Szumocskin, Rijabkin és Arkhipov nem jelentett komoly erősítést. A szezon végére teljesen elfogyott a pénz, a jobb játékosokat elvitték az anyagilag jobban álló csapatok: a Ferencváros ekkor újabb sikerkorszakát élte, a Volán 1993-ban fedett csarnokhoz jutott, Dunaújvárosban pedig a vasmű teljes támogatását élvezte a klub. Bár az utánpótlás nevelés javult, ám a játékosok 18-19 évesen más klubhoz igazoltak. Ekkoriban hagyta el az Újpestet Ancsin János és László, az erdélyi Antal Zsolt és Károly, Horváth András, Szilassy Zoltán, Kangyal Balázs, Svasznek Bence és Hidasi Gábor is, vagyis a rutinos játékosok és a szépreményű fiatalok is távoztak Újpestről.