2018. december 19., szerda

EL162: DAB-UTE 2:3

Az alapszakasz felén túl járunk, már minden csapatot be tudunk sorolni. A DAB gyengébben szerepel az Újpestnél, pedig az első meccs a Megyeri úton igencsak nehezen jött össze (5:3), akárcsak a novemberi Újvárosi találkozó (1:0 ide). Tehát hisszük azt, hogy győznek a lilák, de a magam részéről nehéz, szoros meccsre számítok.
A mai beszámoló az internetes közvetítés alapján készül.
Az Újpestben bemutatkozott a 47-es mezben a 33 éves kanadai-horvát David Birne, aki a Medvescakból érkezett.
(2018.12.19) EL 162:
Dunaújvárosi Acélbikák - UTE 2:3 (1:2, 1:1, 0:0)   -  eseménynapló

Dunaújvárosi Jégcsarnok, 300 néző, vezette: Juhász G., Pálkövi Zs., Pálkövi B., Kedves A.

Dunaújvárosi Acélbikák: Garbacz M. - Jabornik, Hruby, Uski, Turtiainen 1(1), Nagy M. - Franssila, Léránt, Saluga, Iossafov, Dubek - Erdélyi T., Hüffner 1, Tóth G., Németh P., Azari - Lencsés, Huovinen, Pinczés O., Török, Makovics. Edző: Borbás Gergely 

UTE: Duschek - Huba (1), Kiss P., Sikorcin, Hebar (1), Ropret (1) - Kiss-Rusk J., Szaller, Benk, Stefishen, Sági M. - Nagy N., Varga A. 1, Nemes B., Vincze P., Csanyi - Kovács A., Szalma, Brine (1), Kocsis 2. Edző: Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt

Gólok:
04:41 - 0:1 Kocsis (Brine) - eh
12:11 - 0:2 Varga A. (Hebar)
16:48 - 1:2 Hüffner (Turtiainen) - ee
21:12 - 2:2 Turtiainen
30:58 - 2:3 Kocsis (Huba, Ropret) - ee

Kiállítás: 20 perc + 10 perc fegyelmi (Tóth G.) ill. 18 perc
Lövések: 35 ill. 33 (12:11, 11:16, 12:6)

I. harmad
A meccset 142 társammal kezdtem nézni a neten. A helyszínen is voltak vagy 300-an. A mérkőzés elején az Újpest volt az aktívabb. De az első kiállítás is a liláké volt, amiből sikerült jól kijönni.
192-en láttuk, hogy az 5. percben még hátrányban egy felszabadítás után visszaszerezték a lilák a korongot az ellenfél harmadában Huba révén, átadását az új fiú, Brine balról tolta Kocsishoz, aki a jó és szép passz után bevágta a korongot, 0:1 (videó). Kicsit később egy jó hazai támadás végén a lövés Duschek arcát találta el. Láthatóan rosszul esett neki, de tudta folytatni a mérkőzést. A 13. percben Ropret akciója után Varga nyerte vissza a korongot, szép cselekkel indult meg, nem túlságosan zavarták, be is vágta. 0:2 (videó). Varga lassan klasszissá érik Újpesten!
A DAB nem nagyon volt ott. Azt gondoltam, ez a meccs megvan. Az Újpest magabiztosan játszott sokat támadott, de emberhátrányba került. A pirosmezesek előnyjátéka gólt hozott a 17. percben, Hüffner a kékvonalról, középről bombázott, gól, 1:2 (videó). Beindult a csapat, belelkesültek a hazaiak. „Hajrá kohász” – ha jól hallottam. Sokan régóta szeretik csapatukat... Tehát a DAB-ot fellelkesítette a szépítés
Egy gól előny jó és fontos, de nem egy élet(győzelem) biztosítás.

II. harmad
Az újpest emberelőny kimaradt, letelte után Tuirtiainen egy, a támadó harmadban elkövetett rossz átadás után megindult, 2:2-ig meg sem állt (videó). 303-an látták a Sportstream adásában a gólt. Akkor kezdjük elölről! A meccs átment egy nagy kérdőjelbe. Egyik fél sem több a másiknál. Pedig ma este is lesz győztes! A harcos hazaiak sorozatban álltak (ültek) ki, a harmadik bejött, Kocsis előnyben felállt szituációban talált be, 2:3 (videó). Két újpesti hátrányt is kihagytak a hazaiak, majd egy bunyó kerekedett az újpesti kapu előtt. Az abszolút győztes begerjedt Tóth G. lett 14 perccel. A harmad végére jobb lett az Újpest, visszanyerte magabiztosságát. De az előnyre nagyon kell vigyázni!

A III. harmad második felében nagyon akart a DAB, de a védekezésben elég biztos volt az Újpest. A hazaiak nem tehettek mást, próbálkoztak, akartak, nyomtak, és hibáztak. De ehhez kellett Duschek jó formája is. A meccs végén, amikor a dabosok kapus nélkül akarták az utolsó két percben támadni, elcserélték magukat. Az emberelőnyben egyszerűbb lett megnyerve tartani a meccset. A végén 390 net-néző láthatta, hogy a lilák 3:2-re győztek. Nem volt könnyű győzelem, dolgozni kellett a sikerért. A három pont mindig jól jön!
Két nap múlva, pénteken örökrangadó idegenben, az alapszakaszban az utolsó.
LS
A mérkőzést a SPORTSTREAM közvetítette.

Az összefoglaló:

EL162: DAB-UTE

2018.12.19. szerda - EL 162:

Dunaújvárosi Acélbikák  -  UTE  - eseménynapló

Dunaújváros, 18:00, játékvezető: Juhász G., Pálkövi Zs., Pálkövi B., Kedves A.

A mérkőzést a SPORTSTREAM közvetíti


Korábbi mérkőzések: 
2018. 11.05 DAB - UTE   0:1 
2018: 09.16 UTE - DAB   5:3

2018. december 10., hétfő

EL159: UTE-VAS 4:1

A tévéközvetítés és a nem túl acélos Vasas miatt a mai nézőszám elmaradt a megszokott ötszázas létszámtól. Nem vártunk mást, mint a három pont begyűjtését, mindenféle pozitív és negatív csoda nélkül. 
Az Újpestben ma Duschek védett, nem játszott Benk, visszatért Vincze.

(2018.12.10) EL 159:
UTE - Schiller-Vasas HC 4:1 (2:0, 1:1, 1:0)   -  eseménynapló

Újpesti Jégcsarnok, 316 néző, vezette: Kincses G., Mach M., Árkovics G., Kövesi B.

UTE: Duschek - Huba, Kiss Ph., Hebar 1(1), Sikorcin, Ropret (1) - Kiss-Rusk J., Kovács A., Vincze P. (1), Stefishen, Sági M. (1) - Nagy N., Varga A. 2, Nemes B., Csanyi, Kocsis 1(1) - Pokornyi, Mansson, Kovács S. Edző: Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt 

Schiller-Vasas HC: Koitmaa - Szlama, Bukor, Bödök, Csiki, Schmál - Tornyai, Surányi, Majoross B. (1), Lőczi, Varga T. - Bálint T., Inglis, Fliszár, Pápa, Gágyor - Belényesi, Farkas B., Szlépka, Czakó, Turbucz 1. Edző: Ladányi Balázs, Revák Zoltán

Gólok:
03:03 - 1:0 Kocsis (Hebar) - ee
17:41 - 2:0 Hebar (Ropret)
26:14 - 3:0 Varga A. (Sági M.)
39:56 - 3:1 Turbucz (Majoross B.)
43:54 - 4:1 Varga A. (Kocsis, Vincze P.)

Kiállítás: 14 perc + 10 perc fegyelmi (Hebar) ill. 6 perc
Lövések: 42 ill. 29 (12:10, 16:13, 14:6)


Az Újpest hamar emberelőnyhöz, majd gólelőnyhöz jutott: a 4. percben Kocsis egy Hebar lövés után Koitmaa kapusról kicsorgó koronggal kegyetlenkedett: 1:0. Az alaphang megvolt, a meccs kényelmesen folytatódott. Az Újpest fölényben játszott, a Vasas igyekezett. A vendégek lelkesen védekeztek, és próbálkoztak előre menni, de inkább kevesebb, mint több sikerrel. A 18. percben lett 2:0, amikor Ropret szerzett korongot a támadó harmadban, Hebart indította, aki gólig meg sem állt. Eztán szép lassan lecsorgott a harmad, bár az utolsó másodpercekben Bukor – Czakó – Fliszár lövések érhettek volna gólt, de Duschek nem így gondolta.
A középső harmadot lazán kezdte az Újpest, két perc alatt akár az egyenlítés is meg lehetett volna a Vasas részéről. A 27. percben Varga bombája a kékvonal közeléből ment kapura, illetve kapuba, 3:0. A meccs így eldőlt, bár korábban sem kételkedett senki, ki lesz a győztes. Hogy a Vasas is a jégen van, góllal nyomatékosították a káposztásmegyeri angyalföldiek: Majoross B. lövését védte Duschek, a kipattanót Turbucz közelről bevágta, 3:1. Tavaly azért jobban örültünk egy Turbucz gólnak…
A harmadik harmadban Varga kopizta gólját, távoli lövése megint hálóig jutott, ezúttal a kapus balkezénél, 4:1.
Papírforma magabiztos újpesti győzelmet láttunk. Sajnos, a Vasas nem tud komoly ellenfél lenni, a csupa harmadik-negyedik soros játékosból ennyi jön ki. Nem jó egy gyenge csapat ellen hokizni. Ha csak négy gólt lövünk, gyengék vagyunk, ha meg nyolcat, kegyetlenek. A három pont megvan, és pont.
LS

Szilassy Zoltán: “Nagyon sima meccs volt, éppen ezért nagyon szép dolgokat akartunk csinálni: passzoltunk, aztán még egyszer és még egyszer, hiszen annyi helyzetet teremtettünk, amennyit csak akartunk – de amit máskor ellövünk, azt most nem lőttük el. Hellyel-közzel elégedettek lehetünk, de ezek azok a meccsek, amelyeken nehéz végig koncentrálni, ellentétben a Csíkszereda, a Fradi, a Brassó és a Debrecen elleniekkel.”

Ladányi Balázs:
“A harcosságunkkal nem volt probléma, az odaajándékozott gólok számával igen, ami nemcsak most volt jellemző ránk, hanem korábban is. A helyzetkihasználásunk és az emberelőnyös játékunk sem elég hatékony, ennek fő oka a rutin hiánya. Eredménytől függetlenül négysorozunk, mert az a projektünk lényege, hogy mindenki sok játéklehetőséget kapjon, alakuljanak ki a játékosok, csapatrészek, akik és amelyek a Vasas magját alkothatják a jövőben.”
(nso.hu)

EL159: UTE-VAS

2018.12.10. hétfő - EL 159:
UTE  -  Vasas  - eseménynapló

Újpesti Jégcsarnok, 20:00, játékvezető: Kincses G., Mach M., Árkovics G., Kövesi B.

A mérkőzést az M4SPORT csatorna közvetíti.
Korábbi mérkőzések:
2018. 11.29  VAS - UTE  1:4

2018. december 7., péntek

EL150: UTE-Csíkszereda 3:2 hu.

A listavezető egy debreceni kiütéses vereség után érkezett Újpestre. Ezúttal nem játszott a gól- és pontkirály jelölt Valchar. Az Újpestben ma sem játszott az "új fiú" Vincze Péter, és U20-as elfoglaltsága miatt Szalma sem lehetett itt. A kaput újra Sila őrizte.
A nézőszám a Megyeri úton megszokott 500 körüli volt, de ma a hangzavart a mintegy 80 csíki drukker keltette.
(2018.12.07) EL 150:
UTE - Sport Club Csíkszereda 3:2 hu. (0:0, 1:0, 1:2, 1:0)   -  eseménynapló

Újpesti Jégcsarnok, 526 néző, vezette: Varjú Á., Kókai M., Bedő P., Váczi D.

UTE: Sila - Huba (1), Kiss Ph., Hebar 1, Sikorcin, Ropret - Kiss-Rusk J., Szaller, Benk, Stefishen (1), Sági M. (1) - Nagy N. (1), Varga A. 1, Nemes B., Csanyi 1, Kocsis - Kovács A., Mansson, Kovács S. Edző: Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt 

Sport Club Csíkszereda: Lundström - Papp Sz. (1), Belov, Becze T. 1, Panov, Taratukhin (1) - Shulakov, Salló, Fodor Cs. (1), Antal Zs., Bíró T. (1) - Györfy, Flinta 1, Egyed R., Farkas T., Rokaly N. - Bors, Sándor, Horváth L. Edző: Hozó Levente

Gólok:
25:14 - 1:0 Varga A. (Nagy N., Sági M.)
46:32 - 1:1 Flinta (Bíró T., Fodor Cs.)
54:53 - 1:2 Becze T. (Taratukhin, Papp Sz.)
59:47 - 2:2 Hebar (Stefishen, Huba)
64:38 - 3:2 Csanyi

Kiállítás: 6 perc ill. 9 perc + végleges fegyelmi (Egyed R.)
Lövések: 60 ill. 24 (11:6, 23:7, 21:9, 5:2)

I. harmad
Ez a mérkőzés is jó iramban kezdődött. A mindkét csapat ment előre, ahogy tudott. A kapu előtt is aktív volt a lila csapat. Egy remek Sági - Benk akciót említhetnék, de Csanyi és a többiek is helyzeteket csináltak és lőttek is. A vendégcsapat ritkábban jutott előre. A 7. percben Varga remek cselekkel ment kapura, csak a gól nem jött össze.  Aztán egy váratlan Taratukhin lövés a kapuvasról pattant ki. Tehát az hazai fölény mellet se felejtsük el: az ellenfél a listavezető! A 16. percben Antal Zs. volt veszélyes, míg odaát Sikorcin szerzett korongot a támadó harmadban, kapuig cselezte magát, de gólig nem jutott el. 
A mérkőzés előtti nyilatkozatában Szilassy edző „nagy forgalmat” várt csapatától az ellenfél kapujánál. Az Újpestiek megfeleltek az elvárásnak, sokat támadtak, sokat lőttek, gyakran érkeztek a kapu elé, mozgásban várták a beadásokat. Az első harmadban pontozással jobb az UTE.

II. harmad
A 23. percben Sági cselezett szépen kapuig, míg a hazai kapura Becze lőtt egy forgás után veszélyesen. A 25. percben Egyed R. ostobán vette ki magát a meccsből: bulihoz felállva a botjának végével odaszúrt Kovács Sebesyténnek, lerendezvén sérelmét. Némi vita után 5+20-at kapott 2 perc ellenében (videó). Már a kiállítások előtt is egykapuzott az Újpest, de négy a négyben jött a gól is! Varga jobbról középre passzolt, Nagy N. elemi erővel lőtt kapura. Ezt Lundström hárította, de a kijövő korongot Sági a kapu elé tolta, a felérő Varga bekotorta, 1:0 (videó)! A játék képét most már az eredményjelző is mutatta. A továbbiakban is jól, kapura veszélyesen játszottak a lilák. A csíki csapat mintha fáradtan játszana. Nem csoda, hatalmas a terhelés rajtuk, a sok utazás mellett a hazai bajnokságban is játszanak. De ez legyen az ő bajuk. A mi bajunk Lundström kapus teljesítménye volt, elképesztő védések sorát mutatta be, ő tartotta meccsben csapatát. A 31. percben Csanyi közelről lőtt, a kapus felhúzta a vállát, úgy hárított. Közben Váczi vonalbíró arca sérült meg, rövid ápolás után egy csinos ragtapasszal a szája alatt folytatta munkáját. Az utolsó hat percben jött ki egy kicsit a Csík, Silának is lett dolga. A 39. percben Nemes átadását Csányi lőtte, majd a 40-dikben Becze maradt egyedül Silával szemben, de mindkét oldalon a kapusok győztek.
Nagyszerű mérkőzésen nagyszerű Újpestet láthatunk, van akarat, küzdés, lendület, támadás. Sok lövés után egy gól az előny, de hokiban ez nem életbiztosítás. 

III. harmad
Nemes lőtt balról, Lundström megint védett, de a korong Bjelov arcát ütötte meg – fájhatott szegénynek. A továbbiakban is többet támadtak a lilák, de jöttek a csíkiak is. a 43. percben Becze lőhetett volna gólt, de a 47-dikben Flinta ezt meg is tett: egy lövést mentett Sila, a kipattanóból is több próbálkozás és védés lett, végül Flinta középről a kiüresedett kapuba lőtt, 1:1 (videó).  A következőkben mindkét oldal hajtott a gólért, ugye döntetlen nem lehet. A vendégkapus továbbra is emberfelettit nyújt. Az 55. percben az újpestiek szerelték a vendégek támadását, cseréltek, de a cserébe beletámadott a Szereda, Becze szabadon ment kapura, 1:2 (videó). Szóval hozta a meccset a fehérmezes csapat? Szilassy edző megjátssza a kötelező dupla vagy semmit, kapus nélkül támad az Újpest a végén. És bejött! 13.9 másodperccel a meccs vége lőtt Hebar Stefishen jobbról jövő átadására balról a kapu elé settenkedett és közelről belőtte, 2:2 (videó)! 

Robbant lelátó! Micsoda meccs! Micsoda bravúr! Sokkal jobban játszott az Újpest, és az 55. percben került hátrányba. Ilyenkor szokott elmenni a meccs. És kapus nélküli játékban igencsak ritkán látni támadó gólt, kapni sokkal könnyebb. 
Jöhet a folytatás!

Hosszabbítás
Nagy harc, támadás itt és ott is, de egyik fél sem tud emberfórba úgy kerülni, azaz valaki lemarad az emberéről. Most 22.9 másodperccel a vége előtt jó támadás és lövések után Csanyi lő kapura, a korong megpattan, lecsorog és átmászik a gólvonalon, 3:2 (videó)!
Remek meccs, remek Újpest, tomboló közönség. A mezőny legjobbja a 60 lövést kapott Lundsröm kapus volt, aki majdnem három pontot szerzett csapatának de csak egy maradt belőle – szerencsére.
Remek csapatunk van, jó játékkal – de kicsit kevés góllal – nyer meccseket. Reméljük, a lőtt gólok mennyisége és a nézőszám is emelkedik a bajnokság további hazai meccseit tekintve.
LS

Az mérkőzést a SPORTSTREAM közvetítette.

Az összefoglaló:

EL150: UTE-CSI

2018.12.07. péntek - EL 150:

UTE  -  SC Csíkszereda  - eseménynapló

Újpesti Jégcsarnok, 18:00, játékvezető: Kóka M., Varjú Á., Bedő P., Váczi D.

A mérkőzést a SPORTSTREAM közvetíti:


Korábbi mérkőzés:
2018. október 12.  CSI - UTE 5:3

2018. december 2., vasárnap

EL142: UTE- GYE 5:4 hu.

Dugig megtelt a vendégszektor, s a terem már a kezdés előtt teli volt a gyergyói szurkolók hangjával. Erre nem készültünk fel, a hazai oldal dobos nélkül várták a meccset.
A csapatban nem játszott a Vasas ellen gyönyörű gólt szerző Vincze, és ma Duschek állt a kapuban. 


(2018.12.02) EL 142:
UTE - Gyergyói HK 5:4 hu. (3:0, 0:2, 1:2, 1:0)   -  eseménynapló

Újpesti Jégcsarnok, 664 néző, vezette: Rencz D., Kormos D., Vincze D., Sipos R.

UTE: Duschek - Huba, Szaller, Sikorcin 1(1), Hebar 1(1), Ropret 1(2) - Kiss-Rusk J. (1), Kiss P. (1), Benk 1, Stefishen, Sági M. 1 - Nagy N. (1), Varga A., Nemes B., Szalma, Csanyi - Kovács A., Mansson, Kovács S., Kocsis. Edző: Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt

Gyergyói HK: Ruczuj - Ezhov (1), Kozma, Tomanek (1), Pestunov (2), Csergő 2 - Góga, Orbán Sz., Veshutkin (1), Péter Zs., Vorobyev 1 - Bobcek, Nagy Cs., Barabás, Benedek (1), Elekes 1 - Daradics, Ivácson, Constantin. Edző: Vitali Donika, Novák Václav

Gólok:
04:40 - 1:0 Hebar (Nagy N., Ropret)
11:18 - 2:0 Sikorcin (Hebar, Ropret)
19:33 - 3:0 Sági M. (Kiss-Rusk J., Kiss P.)
20:54 - 3:1 Vorobyev (Veshutkin, Ezhov)
22:34 - 3:2 Csergő (Pestunov, Tomanek)
43:02 - 3:3 Csergő (Pestunov) - ee
43:29 - 4:3 Ropret (Sikorcin)
54:27 - 4:4 Elekes (Benedek)
60:29 - 5:4 Benk

Kiállítás: 6 perc + 10 perc fegyelmi (Stefishen) ill. 10 perc
Lövések: 51 ill. 26 (16:8, 17:10, 17:8, 1:0)

I. harmad
A mai ellenfél közvetlen vetélytárs, tehát két, nagyjából azonos képességű csapat méri össze erejét. Ahogy elindult a játék, már látszott, hogy a lilák nagyon komolyan veszik az összecsapást. A védekezés már a középső harmadban visszaszerezte a korongot, aztán irány előre! A sok támadásnak hamar meg is lett az eredménye: az 5. percben Nagy N. jobbról középre lőtte a korongot, Hebar gólt pattintott, 1:0. Ilyen rövid játékidő után is elmondható: megérdemelt, megszolgált gól. A Gyergyó először a 8. percben lőtt kapura. Addig is támadtak, de a hazai védelem úgy zárt, hogy helyzetig is alig jutottak el a vendégek. A 10. percben Iváncson szerzett korongot és lőtt – Duschek jót védett. Kijött a Gyergyő, de ez is a liláknak hozott szerencsét! a 12. percben visszaszedte a korongot Ropret a támadó harmadban, balra tette Hebarhoz, aki középre passzolt Sikorcinnak. A center kapura ment, kicsit cselezett a kapusnak, és gól a bal alsóba, 2:0. Olyan egyszerű, olyan szép volt! Továbbra is csillogott az Újpest, harcolt, próbálkozott a Gyergyó. Már-már letelt a játékidő, 27 másodperccel a pihenő előtt Sági Rusktól kapott átadást, vezette, belőtte, 3:0!
Valami nagyon nagyot játszott az Újpest! A védekezés és a támadás is a helyén volt, a csapat lendületes és harcos volt, lőtt három gólt, tehát minden megvolt, ami kell a győzelemhez. Ráadásul a Gyergyó jó kis csapat, és ők is hajtottak, hittek magukban, gólt akartak lőni. Eddig ötcsillagos meccs!

II. harmad
4 a 4 ellen indult a harmad, és az elején három helyzettel ijesztgettek a vendégek. A negyedik már gólt hozott, a becserélt Vorobjev nem ment hátra, így egy indítással a védők mögött kiugrott a kékvonalról, a rávezetést belőtte, 3:1. A gyors gólt hamar követte a második, a 23. percben ketten hozták fel a korongot, Csergő lendületből jobbról, éles szögből betalált, 3:2. Hamar elporladt a megnyugtató háromgólos előny. És nem mondhatom, hogy ez vagy az hibázott. Két erős csapat játszik, bármelyik képes betalálni. Az első harmad a liláké volt, a másodikban a Gyergyónak jött össze. A nézőknek a nyereség: nem lesz unalmas a meccs, és a már-már megnyugvást további izgalmak váltják fel. Az Újpest időkéréssel próbálja rendezni a sorokat, ami nagyjából sikerült is. A játék továbbra is izgalmas, változatos. Mindkét fél talán még jobban akarja a gólt. Stefishen a 27. percben lő kettőt, a második kapuvas. Aztán Hebar lövése a baloldalra átkerül, de nincs, aki gólba pöckölné. A szervezett vendégszurkolók nagyon nyomják, de az újpestiek sem hagyják magukat, hátha segít a buzdítás… A 32. percben emberelőnyben támadnak a lilák – jó is csinálják, de gólig nem jutott a csapat. A 37. percben Csanyi lőtt, de a kipattanóra most sem ért oda egy gólvágó sem.
Továbbra is jó a mérkőzés, de a nézőkben a magabiztosságot (3:0) felváltotta az aggodalom (3:2). Jogos az érzés, két erős, hajtós csapat játszik, a végeredmény bármi lehet.

III. harmad
Emberelőnyben egyenlített a Gyergyó: Pestunov kapuvonal mögül adott vissza, Csergő most sem kegyelmezett, 44. perc, 3:3. 27 másodperccel később Ropret indult meg, volt egy védő előtte, de lövését csak a háló állította meg, 4:3. A játék képe továbbra is változatlan, a két győzelemre játszó csapat harca folytatódott. Az 55. percben aztán fokozódott a bizonytalanság. Egy tilos felszabadításra rámentek a gyergyóiak, és valahogy megelőzték Vargát. Visszaadás, gól, Elekes, 4:4. A reklamálás sem segített, s a maradék 5 és fél perc sem. 1-1 pontnak van gazdája, harmadikról túlórában döntenek a csapatok.

Hosszabbítás
A Gyergyó támadott, ebből indult meg Benk, és jobbról lendületből gólt lőtt, megvan a győzelem! 29 másodperc elteltével 5:4 az Újpest javára.
Nagyszerű mérkőzésen a végég jól játszó Újpest két pontot begyűjtött. A nézőknek csak a harmadik pont miatt lehet hiányérzete. Jól játszott az Újpest egy jó csapat ellen. A fiúk megdolgoztak az ünneplésért. Ilyen játékkal és hozzáállással lehet esélyünk jövő pénteken a ligában vezető Csíkszereda ellen is!
LS

A mérkőzést a SPORTSTREAM közvetítette.