A bécsieket tavaly is, idén is mindig oda-vissza legyőzte az UTE. Ebben az évben egy fokkal jobb a Capitals - talán az újonc csapatok visszafogott tudása miatt -, de csapatunktól mindenképpen a 2018. szeptemberében megkezdett győzelmi sorozat folytatását várjuk, elvárjuk.
Az év utolsó meccsén legyünk sokan, örüljünk együtt a győzelemnek, és búcsúzzunk együtt a 2018-as évtől. Hogy január elsején ismét együtt legyünk az évindító Vasas-UTE mérkőzésen!
A Debrecenben leamortizált Ropret nem tudott pályára lépni - így segítette a DEAC a Titánokat. Duschek kapus sokak örömére már fehér fejvédőben állt a lilák kapujába. A közönség visszatért, jó létszámban figyelték és ha kellett, buzdították az újpesti csapatot. Az első két Titánok-meccs a hosszabbításban dőlt el. És ma?
Újpesti Jégcsarnok, 577 néző, vezette: Halassy Gy., Mach M., Pálkövi Bo., Bedő P.
UTE: Duschek - Huba, Kiss Ph., Sikorcin (2), Csanyi 1, Hebar (1) - Nagy N., Kovács A., Benk 1, Stefishen (1), Sági M. - Varga A. (1), Szaller, Nemes B., Kovács S.,
Kocsis - Pokornyi, Szalma, Brine 1, Vincze P. (1). Edző: Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Fehérvári Titánok: Gyenes - Kiss R., Beukeboom (1), Lewis (1), Mihály Á. 1, Kiss P. 1(1) - Imre, Reiter A., Madácsi, Mazzag, Bennett - Szabó B., Sándor, Hamvai, Péter A. (1),
Császár - Vas M., Kovács A., Almási, Buzás. Edző: Kiss Dávid
Gólok:
03:22 - 0:1 Mihály Á. (Kiss P., Lewis) 10:59 - 1:1 Csanyi (Hebar, Sikorcin)
24:27 - 1:2 Kiss P. (Beukeboom, Péter A.) - ee 43:12 - 2:2 Brine (Vincze P., Sikorcin) - ee 62:33 - 3:2 Benk (Stefishen, Varga A.) - ee
Kiállítás: 4 perc ill. 16 perc + 10 perc fegyelmi (Bennett)
Lövések: 53 ill. 27 (20:5, 13:12, 16:10, 4:0)
I. harmad
A lilák kezdet jobban, azonnal nekiestek a vendégeknek. Beszorultak
a fehérváriak, de se gól, se még igazán nagy helyzet sem jött össze. Viszont
a második vendég-próbálkozás gólt hozott, tehát a 4. percben már O:1. Gólszerző
Mihály Ákos, aki egy ellenakció során Kiss Patriktól balról kapott átadást, amit
lendületből be is lőtt (videó). Tehát az Újpest támad, a Fehérvár gólt lő. Nem jó a
leosztás! Az Újpest továbbra is ment előre, harcolt a gólért, most már az
egyenlítésért. A 11. percben össze is jött, Sikorcin balról középre adott, Csanyi
elég távol volt a kaputól, de egyből lőtt, 1:1 (videó). (Mint később kiderült, az „egyből
lőtt” momentum volt a döntő.) A 13. percben Bennett Madácsi szép akciója
szerencsére nem lett gól (Duschek), de az akciót három perc Titán fölény és gólveszély követte. A
lilák megúszták és visszavették az irányítást. A továbbiakban az Újpest
támadott többet, de ekkor már világosan látszott a két csapat stílusa. A
Fehérvár hatalmas erőnléttel, lendülettel játszott, míg a lilák a technikás,
kombinatív, de lassabb tempójú a hokit játszottak. Tehát a két csapat stílusa
teljesen eltért egymástól. Az erőhoki, vagy a kombinatív játék lesz a sikeresebb?
II. harmad
Az Újpest hamar emberelőnybe került, amit hamarosan
hátrányra váltottak a lilák. És a 25. percben megint vezettek a
Titánok. A vendégek emberelőnyben támadtak, a jobbra adott korong Kiss Patrikhoz
került, aki „jobbösszekötőben” átvette azt, kinézte magának a hosszú oldalt, és
oda is bombázott, 1:2 (videó). Emberhátrányban sem szabad támadót ennyire magára hagyni!
Az Újpest ment az egyenlítésért, de a támadások a felállt védelemmel szemben lassúak
és körülményesek voltak. Sőt, a 30. percben ismét az újpesti kapuba került a
korong, miközben Huba a jégen feküdt. A bírók a gólt nem adták meg, megnézték a
vérző Hubát, majd összegyűltek, és (nyilván tanúvallomások alapján) 2+2 percre kizárták
Vas Márkot a játékból. Ezután az UTE bemutatta, hogyan nem szabad emberelőnyben
játszani. Átadás, leveszem, tovább adom, aki lekezeli, körülnéz tovább adja.
Tehát lassú, kiszámítható időtöltés, amiben egy jól korcsolyázó csapat (a Fehérvár)
megeszi a körülményeskedőket. (Ugye, Csanyi egyből lőtt...) Az Újpest a következő emberelőnyben is csak szerencsétlenkedett. A
közönség megérezte, kell a segítség, a nézőtérről segítették, buzdították a
csapatot. De az Újpest hátránnyal fordult a harmadik húszpercre. Azért említsük
meg Gyenes kapus teljesítményét, aki nagyon sokat tett csapatáért. Az Újpest a
kombinatív játékát próbálta, de a fehérvári lendület és erő elrontotta a
hazaiak próbálkozásait.
III. harmad
Akkor most, vagy soha! És a 44. percben meglett az egyenlítés,
végre, kihasználta az UTE az emberelőnyét! Vincze P. lövése kijött Gyenes
kapusról, Brine közeli ismétlése bement, 2:2 (videó). Az iksz (X) megvan, előre a győzelemért!
A közönség megint beindult, régen hallott dalokkal támogatta a csapatot. A
meccs megint nyílt és izgalmas lett, mindkét csapat hitte, hogy győzhet. A
küzdelem maximális volt, de a valaha volt Jegesmacik két volt kapusa ellenállt,
a két csapat nem bírt egymással. Ahogy az eddigi két meccsen sem. Stefishen 59.
perben lőtt felsővasas lövése mehetett volna pár centit lejjebb…
Hosszabbítás
Emberhátrányban kezdett az Újpest, majd hamar előnybe kerültek
a lilák a hazai csapat. És összejött, Stefishen baloldali beadását Benk remekül lőtte kapásból a
hálóba, 3:2, (videó)
győzelem, két pont!
Bár a táblázaton előzetesen 21 pont különbség volt a csapatok között, a
két fél eltérő játékstílusa az eddigi két meccsen döntetlent, illetve egy-egy
hosszabbításos győzelmet hozott. A sorozat ma folytatódott, a kombinatív és az
erőhoki nem tudta legyőzni a másikat. A ráadásban meglett az Újpest második
pontja is, de a harmadik ma a Titánoknak jutott.
A hétvégi-évvégi lazítás egy hokimeccsel (és majd vasárnap délután a Vienna ellen egy másikkal) fűszerezve remek időtöltés, jó szórakozás. A nézők már készülnek a szilveszteri bulira - a jókedvet egy hazai győzelem fokozhatja. Pedig nem lesz könnyű, az előző két meccs túlórákat/perceket hozott, végül mindkét félnek 3-3 pont termett. Most egy - majd még egy - győzelem emelné leginkább a lila hangulatot!
Debrecen, 621 néző, vezette: Gangel L., Pálkövi Zs., Pálkövi Ba., Szabó D.
DEAC: Hetényi Z. - Behal, Markov, Németh A., Kuleshov, Berta - Vuorijarvi (2), Kovács B. 1(1), Turcotte 1, Izacky, Salló - Hetényi P., Antal A., Silló, Molnár D., Hári - Erdei,
Kozma, Vincze P., Márton. Edző: Musial David, Kecskeméti Áron
UTE: Sila - Nagy N. (1), Varga A., Nemes B., Csanyi, Kocsis 1 - Huba, Kiss Ph., Benk (1), Stefishen (1), Sági M. 2 - Kiss-Rusk J., Szaller, Sikorcin (1), Vincze P. 1,
Hebar 1(1) - Kovács A., Szalma, Brine, Ropret (1). Edző: Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok: 04:58 - 0:1 Vincze P. (Hebar)
12:16 - 1:1 Turcotte (Vuorijarvi, Kovács B.) 13:04 - 1:2 Kocsis 14:36 - 1:3 Sági M. (Stefishen) 26:06 - 1:4 Hebar (Ropret, Sikorcin) - ee
51:06 - 2:4 Kovács B. (Vuorijarvi) - ee 57:20 - 2:5 Sági M. (Benk, Nagy N.)
Kiállítás: 11 perc + 10 perc fegyelmi (Németh A.) + végleges fegyelmi (Behal) ill. 10 perc
Lövések: 33 ill. 43 (7:19, 11:18, 15:6)
David Musial:"Ez nem a mi napunk volt, de hát mindegyik nem lehet az. Az Újpest egy lépéssel mindig előttünk járt. El kell ismerni, hogy ma megérdemelten győztek a vendégek. Ez a vereség nem szegheti a kedvünket, hiszen a héten még fontos mérkőzés vár ránk a Fehérvár ellen."
Szilassy Zoltán:"A karácsony mindig kritikus egy profi csapat életében, de a játékosaim szerencsére profi módon táplálkoztak, és már a tegnapi edzésen láttam, hogy Debrecenben jó eredményt érhetünk el. Azt hiszem, mind Hetényi Zoli kapuja előtt, mind a mezőnyben élesebbek voltunk a debrecenieknél. Sokat lőttünk, a kipattanókból pedig fontos gólokat szereztünk."
Kétnaponként lép jégre az UTE csapata karácsonytól újév napjáig. Debrecenbe december 26-án utaznak a hokisok, majd a Megyeri útra jönnek a Titánok, aztán a Vienna. A sorozat végén, újév napján Káposztásmegyeren a Vasas lesz az ellenfél. A három utóbbi meccsen szinte kötelező a győzelem, bár a Fehérvár veszélyes lehet, ha nem figyelünk oda. Az első meccs Debrecenben igazi rangadó lesz. A tét a negyedik hely, és ehhez nagyon kellene a győzelem!
ERSTE Liga: 2018. december 26. szerda, 18:00, Debrecen: DEAC – UTE (M4Sport) 2018. december 28. péntek, 18:00, Megyeri út: UTE – Fehérvári Titánok 2018. december 28. vasárnap, 15:00, Megyeri út: UTE – Vienna Capitals II. 2019. január 1. kedd, 17:40, Káposztásmegyer: Schiller-Vasas – UTE