2016. november 29., kedd

MOL127: UTE - GAL 4:1


Az esélyeket nézve az eddigi eredmények, a táblázaton elfoglalt helyezés ma este mind-mind az Újpest csapata mellett szólt, tehát normál esetben ma izgalommentes, sima újpesti győzelemre lehetett számítani.
A találkozó érdekessége volt, hogy a Dunarea Galati csapata először jött Újpestre, bár több galaci játékos ismerős korábbi klubjából, Pál Zoltán pont az UTÉ-ből. A vendégek a szokásos világos mez helyett piros felsőben léptek jégre.
A hazai csapatban nem vállalhatta, azaz nem váll-alhatta a játékot Pichler és Turbucz, de hiányzott Sikorcin is, helyettesévé Gröschl lépett elő(re) a védelemből. Sajnos, a nézőszám ma is elég visszafogott volt annak ellenére, hogy az UTE játéka és eredményei komolyabb érdeklődést érdemelne. De majd pénteken!

UTE - Dunarea Galati 4:1 (3:0, 0:1, 1:0)   -  Eseménynapló

Újpesti Jégcsarnok, 203 néző, vezette: Halassy Gy., Babic V., Soós D., Gil T.

UTE: Ágoston - Hegyi Á., Nagy R., Nemes, Virág T., Tóth G. - Huba (1), Kiss D., Csanyi (2), Hebar 1(2), Ropret 2(1) - Nagy N. (1), Kovács A., Benk 1, Gröschl, Frolik - Dömötör, Dósa, Pápa. Edző: Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt

Dunarea Galati: Lakosil - Hildebrand, Flinta, Lőrincz, Szőcs, Pál Z. - Tamás, Bednár, Rusnák, Krajci, Donika 1 - Rasulov, Pál Zs., Munteanu A., Mihály E., Irimia - Neagos. Edző: Trandafir Marius

Gólok:
07:32 - 1:0 Ropret (Hebar, Csanyi)
09:50 - 2:0 Benk (Nagy N.)
13:52 - 3:0 Ropret (Csanyi, Hebar) - ee
39:26 - 3:1 Donika
58:04 - 4:1 Hebar (Ropret, Huba) - üres kapu

Kiállítás: 4 perc ill. 4 perc + 10 perc fegyelmi (Rusnák)
Lövések: 50 ill. 30 (14:11, 18:8, 18:11)

Tovább

2016. november 28., hétfő

Szilassy Zoltán az M4 vendége volt

Hétfőn (2016.11.28) reggel az M4 Sporcsatorna vendége volt Szilassy Zoltán, az UTE edzője. A műsorban 53:30-tól látható a vele történt beszélgetés.
M4 Sportreggeli

2016. november 27., vasárnap

Heti műsor: kétszer otthon

2016. november 29. kedd, 18:00, Megyeri út: UTE – Dunarea Galati
2016. december 1. péntek, 18:00, Megyeri út: UTE – HK Beograd

Az UTE hokicsapata a héten folytathatja az október végén indult remek sorozatát, győzelem győzelem után! Most két könnyebb ellenfél következik, A Galac először játszik a Megyeri úton, a Belgrád már járt itt.
Galacon 6:3-ra, Belgrádban 3:2-re győztünk, idehaza volt a szerb csapat ellen 8:1 volt az eredmény. Mindkét találkozón az Újpest az esélyes, két ellenfelünk a 9-ik, illetve a 11-ik helyen állnak a táblázaton. A MOL Ligában a két vezető csapat közül vasárnap a DVTK 2, a MAC 0 pontot szerzett. Tehát lőtávolságban az előttünk lévő két csapat!
Kedves Szurkolók! Segítsék a helyszínen az Újpestet!
És még valami: ne feledjék megvenni a héten a Winter Classic jegyeket a Jégcsarnok pénztárában! (a Winter Classicról)

EBJL: UTE U18: három meccs, három győzelem

Igazi hosszú hétvégét tartott a Megyeri úton az EBJL (Erste Bank Juniors League) B csoportját vezető UTE U18-as csapata. Pénteken a Salzburg csapata ellen 0:4-ről kellett kiegyenlíteni, végül hosszabbításban 5:4-re sikerült megnyerni a találkozót. A lila góllövők: Horváth A., Horváth O., Csatádi G., Szalma Zs., és Pokornyi D. Szombaton a sereghajtó Zell am See/Lienz ellen sima 8:2 lett, Egyedi Zs. és Selmeczi A. 2-2 gólt lőtt, Németh K., Szalma Zs., Csatádi G. és Szabó Zs. egyszer talált be. Vasárnap a klagenfurti KAC ellen 59:40-nél Szalma gólja hozta vissza a reményeket, végül Paterka büntetőjével 4:3 lett a vége. A korábbi újpesti gólokat Barta D. és Molnár A. lőtte.
Összességében a hétvége egy sima, egy hosszabbításos és egy büntetős győzelmet hozott újpesti fiataloknak.

Az EBJL B csoportjának állása:
1  UTE     20   +57   55
2  MAC     20   +49   44
...

Az A csoportot a Fehérvár AV19 vezeti, 20 mérkőzésből 56 pontot szereztek, gólkülönbségük +118.

2016. november 25., péntek

MOL117: DVTK – UTE 2:3 hu.

Ma is csúcsrangadót játszottunk, ezúttal Miskolcon. Az idei első DVTK – UTE meccs túl hosszú volt számunkra; ha csak 52 percig tart, nyertünk volna. A mérkőzés előtt 5 ponttal álltak előttünk a hazaiak. Az Újpest mostani formájában képes legyőzni a Jegesmacikat, de nincs győzelmi kényszer vagy túlzott elvárás. Egyszerűen nagy örömet okozna és további lendületet adhatna egy győzelem! Új játékosokkal erősödött a héten a lila-fehér csapat! A szerdai MK meccsen már bemutatkozott a 24 éves Nagy Richárd védő, akit korábban a Dunaújváros csapatából ismerhettünk, és érkezett egy új légiós csatár, a 27 éves szlovén Anze Ropret balszélső.

DVTK Jegesmedvék  -  UTE 2:3 hu. (1:1, 1:1, 0:0, 0:1)

Miskolci Jégcsarnok, 1003 néző, vezette: Varjú Á., Vas M., Kormos D., Soós D.

DVTK Jegesmedvék:
Adorján - Láda B., Leppanen (1), Galanisz, Magosi B. 1, Sági (1) - Gőz, Cianfrini, Hajós (1), Tóth A. (1), Johnston 1 - Joe, Vojtkó, Pavuk, Ritó, Miskolczi - Kuqali, Laczkó Á., Szopos, Albert, Karda. Edző: Bradley Douglas, Farkas Tamás

UTE: Sila - Gröschl (1), Hegyi Á. (2), Dósa, Dömötör, Pápa - Kiss D., Huba,Csanyi 1, Hebar 1, Ropret  - Nagy N., Kovács A., Benk (1), Sikorcin 1, Frolik (1) - Nagy R., Nemes, Virág T., Tóth G. Edző: Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt

Gólok:

02:42 - 1:0 Magosi B. (Leppanen, Sági)
09:48 - 1:1 Hebar (Gröschl, Hegyi Á.)
27:15 - 2:1 Johnston (Hajós, Tóth A.)
27:52 - 2:2 Sikorcin (Benk, Frolik)
62:42 - 2:3 Csanyi (Hegyi Á.)

Kiállítás: 6 perc  + 10 perc fegyelmi (Cianfrini) ill. 10 perc
Lövések: 32 ill. 36 (13:14, 8:15, 9:5, 2:2)


Tovább

Sűrű U18-as program a Megyeri úton

EBJL mérkőzések:
2016.11. 25. péntek, 18:40, Megyeri út: UTE – Red Bull Salzburg
2016.11. 26. szombat, 18:40, Megyeri út: UTE - Zell am See/UEC Lienz
2016.11. 27. vasárnap, 15:20, Megyeri út: UTE - KAC

A fiatal csapat a múlt héten a Hokiklub Budapestet verte 6:1-re, a Liga B csoportjában 17 mérkőzés után 48 pontos, 8 ponttal előzi a második helyezett MAC-ot.

2016. november 24., csütörtök

Winter Classic, amit idén Karácsonyi Hoki Bulinak hívnak

Az első Winter Classicot 2009-ben rendezték a Kisstadionban – nekem az az igazi helyszín, a hatvanas-hetvenes évek ikonikus jégstadionja! Előbb az öregfiúk - bocs, inkább egy korábbi nagy korszak játékosai találkozhattak újra egymással. A neveket nem sorolom, de legendák játszottak még egyet a régi helyszínen. Szép volt! A retro meccset az Újpesti Dózsa, a bajnokit a Ferencváros nyerte.
Azóta a helyszín a Városligeti Műjég lett, amely a kezdetektől az ötvenes évek végéig volt a magyar jégkorongozás központja, egyetlen pályája. A ligeti Winter Classicokon rendeztek EBEL meccseket is, de a két örök rivális nem kapott szerepet a hokiünnepen. Idén ott lesz az Újpest, de nem lesz örökrangadó, nem az FTC, hanem a Csíkszereda lesz az ellenfelünk. Azt hiszem, ezt a lilák és a zöldek is sajnálják.
Ebben az évben december végén lesz a hazai Karácsonyi Hoki Buli! December 29-én csütörtökön 16 órától lesz az UTE - Csíkszereda találkozó, majd 20 órától a MAC – DVTK mérkőzést rendezik a nyitott pályán.

Tudnivalók a jegyekről:
Újpesti szurkolók részére az UTE – Csíkszereda mérkőzésre jegyet Megyeri úti Jégcsarnok pénztárában lehet venni. Bérleteseknek 1000 Ft, bérlet nélkül 2000 Ft-os áron. Érdemes a belépőket előre, a hazai találkozókon megvenni, hiszen novemberben még kétszer, majd december elején játszunk odahaza. Aztán legközelebb december 27-én, a Galac ellen. Csak akkor már  nehogy késő legyen!
Hangsúlyozni kell, hogy a jegyek nem napijegyek, hanem egyes mérkőzésekre szólnak!
A mérkőzések jegyárai egyenként kerültek meghatározásra. Akit más mérkőzések is érdekelnek, jegyet vehetnek a jegyed.hu és a tex.hu oldalain is.

A jkb.hu ábrája mutatja, hogy az újpesti szurkolók a C lelátó V-ös szektorban kapnak helyet.


A 2016-os Karácsonyi Hoki Buli menetrendje:
2016. december 27. kedd

  18:00: KMH Budapest–MHK Ruzomberok (SVK-3.) – ez a főpróba!
2016. december 28. szerda

  11:45: U8-as torna
  16:00: Vasas–Fehérvár (U20)
  20:00: Fehérvár AV19–Red Bull Salzburg (EBEL)
2016. december 29. csütörtök 

  11:45: U10-es torna
  16:00: UTE–Sportklub Csíkszereda (MOL Liga)
  20:00: MAC–DVTK Jegesmedvék (MOL Liga)
2016. december 30. pénte

  09:00: UTE–FTC (U14)
  12:30: Magyarország–Szlovákia (női U15-ös válogatott mérkőzés)
  16:00: Magyarország–Szlovákia (női felnőtt válogatott mérkőzés)
  20:00: Fehérvár AV19–Klagenfurt (EBEL)