2020. március 7., szombat

Heti hírek - utólag

Kihagytam egy hetet - de a hírfolyam nem állt le. Nézzük utólag, miről is maradt le a Lelátó: 

Bajnoki döntő az FTC-vel
Elég nehezen született meg a hír. Az UTE már előző csütörtökön a négy közé harcolta, vagy inkább játszotta magát. A zöldek még egy hetet kínlódtak a Titánokkal. Szóval erőlködtek egy jót. Az elődöntők előkészítésére nem maradt idejük. 

ERSTE Liga elődöntők 
A Szövetség gondosan titkolta, mikor is lesznek az elődöntők. Persze, ki lehetett találni, hogy az elődöntők végeztével, de egy dátumot meglehetett volna adni. Akár egy feltételes dátumot is, például az utolsó elődöntő befejezése után két nap. De nem tették meg, most sem, a negyeddöntők idején sem, tavaly sem. A jégkorong olyan sport, hogy a nézőket nem érdekli a meccsek dátuma. A szurkolók innen-onnan összeszedett információk alapján azért sejtették, mikor játszunk az FTC-vel. Mert a jégkorong olyan sport, hogy a nézőket érdekli a meccsek dátuma. 

Jegyárusítás 
Már csütörtökön olvasható volt, hogy pénteken (és szombaton) 65 jegyet vehetünk a Megyeri úton a vasárnapi és a hétfői meccsekre. A jegyek estére el is fogytak. Más kérdés, hogy miért nem a Tüskecsarnokban rendezik a bajnoki döntőt - akár a teltház is összejöhetett volna! 

Az ERSTE Liga elődöntők Bajnoki döntő menetrendje: itt, a jobboldalon olvasható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése