2021. december 6., hétfő

EL122: UTE-Brassó 1:2

Az Újpest 51, a Brassó 32 ponttal állt a táblázaton a mai mérkőzés előtt. Azért az a 32 pont 6-8-cal több lenne, mert a kék-sárga együttestől „elcovidoltak” négy meccset, 0:20-as gólaránnyal. Őszintén szólva érthető és elfogadható döntés volt úgy, hogy más csapatot büntettek. De nekik biztosan más a véleményük erről. Kiss Dani „megfiatalodott”, azaz sérülése okán ma rácsos fejvédőben lépett jégre. De legalább már itt volt. Elég kevesen voltunk a nézőtéren, de ennyi Mikulást – azaz mikulássapkás embert még sosem láttunk egyszerre. És a „beöltözöttek” a „sapkajegy” mellé csokimikulást is kaptak ajándékba. Ugye el kellett hoznom a négy és fél éves Zozit!


(2021.12.06) EL122:

UTE - Brasov Wolves 1:2 (0:1, 0:1, 1:0)   -  eseménynapló

Újpesti Jégcsarnok, 300 néző, vezette: Gangel L., Rencz D., Muzsik F., Szabó D.

UTE: Rajna - Stadel, Horváth A., Németh A., Suter, Kiss P. 1 - Kiss Ph., Jago, Kovács A., Coatta, Just (1) - Varga A., Kiss D., Zsigmond, Robichaud, Csergő - Nemes B., Kovács S., Balogh B. Edző: Virág Csaba, Baróti Zsolt

Brasov Wolves: Tőke - Rasulov 1, Borisenko, Valchar (1), Huard, Machala - Bors (1), Williams (1), Molnár Zs., Kovács M., Gliga - Chernyuk, Gajdó, Zagidullin 1, Molnár Z., Gajdó - Buda, Vasile N., Szőcs, Vasile A. Edző: MacQueen Dave, Strenk Hunor

Gólok:
19:09 - 0:1 Zagidullin (Bors)
23:30 - 0:2 Rasulov (Williams, Valchar)
59:26 - 1:2 Kiss P. (Just)

Kiállítás: 4 perc ill. 4 perc
Lövések: 38:29 (13:11, 10:9, 15:9)

Kezdjük a végén: 2:1 oda. A Brassó győzött, az UTE elveszítette haza veretlenségét. Féltem is, hogy így lesz, mert amikor egy sorozatot felismerünk a sportban, az akkor szokott megszakadni. Ez a szabály sajnos ma is működött.
A mérkőzés képe annyira egysíkú volt, hogy könnyű összefoglalni: az Újpest felment, kavart, harcolt, elmentek a kapu mögött, a ritka lövések védőt vagy kapust találtak. Szegény Tőke számtalan haslövést kapott. Ebben a játékban semmi bíztatót nem lehetett észre venni, mentünk, hajtottunk, lőttünk – de mindek? A Brassó védelme jó volt, szereltek, mentek, és fentebb leírt támadásokat eljátszották a mi kapunk előtt – nagyjából hasonló eredménnyel. Ez a mérkőzés távolról sem hozott mozgalmas, oda-vissza játékot. Ma, ha egy csapat támadott, akkor vagy két percig övé volt a korong és jobb esetben egyszer-kétszer kapura is lőtt.
A legfontosabb történések: a mérkőzés ötödik percében egy korong eltalálta Berger játékvezető arcát. Szegény elsősegélyt kért, és nem is tudta folytatni munkáját. A továbbiakban Rencz Dániel egyedül volt a vezető bíró. Gyors gyógyulást kívánunk Berger Lászlónak!
Az első harmad utolsó percében Zagidullin kiugorhatott (egész meccsen ez az egy kiugrás volt), a félvonaltól méteres előnnyel húzott kapura és be is talált, 0:1. A második harmad játéka a fent leírtak szerint folyt, de a támadáshoz felállt Brassó a 24. percben egy távoli, középről eleresztett hátvédlövéssel Rasulov révén növelte előnyét, 0:2. A sikerhez gyorsan kellett volna a szépítés, de a kínlódó játék csak 34 másodperccel a vége előtt volt eredményes, Kiss Patrik Just átadását balról lendületből bevágta, 1:2. Késő már… (Zalatnay-sláger címe 1973-ból…)
Egy csodálatos győzelem után egy nem várt vereség. A derbin a csapat mindent beleadott, nem csoda, hogy ma fizikailag és lelkileg sem volt csúcson az Újpest. Egy nap pihenő nem lehet elég az év meccsének kipihenésére. A sors így hozta, elfogadjuk. Ne bántsuk a csapatot, ők ma is mindent megtettek a győzelemért, de most ennyi volt bennük.
A héten egy iszonyat nehéz erdélyi túra következik, karácsonykor és utána Debrecen és Győr következik. December 30-án ünnepeljük együtt az előszilvesztert a Megyeri úton egy MAC elleni hazai győzelemmel!
LS

Virág Csaba: "Leginkább fejben nem voltunk jelen, fásultan, és dekoncentráltan játszottunk. Ez leginkább a korongos játékunkon látszott, nagyon sok rossz passzunk volt, pedig ez eddig nem volt jellemző, rengeteg technikai hibát ejtettünk korongátvételnél és hasonlók. Korong nélkül meccset pedig elég nehéz nyerni, ráadásul amikor helyzetbe kerültünk, akkor negyven olyan lövésünk volt, ami nem találta el a kaput, és másik negyven, ami kaput talált. Vagyis sokszor eljutottunk lövésig, de ennek csak a fele ment kapura, tehát nem fókuszáltunk elég jól a támadások végén, ebből is látszik, hogy fejben fáradtunk el. Vannak ilyen meccsek, ez nem a mi napunk volt."

Strenk Hunor: "Nagyon fontos idegenbeli győzelmet arattunk, az Újpest kiválóan szerepel idén, legutóbbi két hazai mérkőzésén a Ferencvárost, illetve a Csíkszeredát tudta megverni, ez még jobban emeli az értékét a győzelmünknek. A negyedik mérkőzésünk volt öt nap alatt, a meccs feléig mentek a lábak, de utána az Újpest átvette az irányítást, néhol nyomta a hátunkat a háló, de szerencsére kapusunk, Tőke Zoli nagyon jó napot fogott ki, ő tartott minket a mérkőzésben. Meg kell dicsérnem a többi játékost is, mert rengeteg lövést blokkoltunk, úgy játszottunk, ahogy egy ilyen idegenbeli rangadón kell, pedig energia nem sok maradt a végére, de így is nagyot küzdöttek a fiúk."
(utehoki.hu)

A teljes mérkőzés:

Az összefoglaló:

Az ERSTE Liga állása 2021.12.06
1 CSI 24 17 1 2 4 112: 68 55 76%
2 UTE 23 13 5 2 3 72: 38 51 74%
3 FTC 22 15 1 2 4 76: 35 49 74%
4 GYE 22 13 3 0 6 99: 76 45 68%
5 MAC 22 12 2 3 5 89: 60 43 65%
6 BRA 24 11 0 2 11 88: 87 35 49%
7 DEB 23 8 1 2 12 78: 79 28 41%
8 ETO 23 7 0 3 13 69: 81 24 35%
9 MIS 21 4 1 1 15 44: 75 15 24%
10 DAB 20 3 2 0 15 48:105 13 22%
11 TIT 20 2 1 0 17 34:105 8 13%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése