2018. szeptember 23., vasárnap

EL33: UTE-FTC 4:5 hu.

Elég fura az ERSTE Liga sorsolása, hisz az alapszakasz két újpesti derbijét hat nap alatt lezavarják. A mai meccs egyben a Visegrád Kupába is beleszámít. Az érdeklődés – mondhatnám szokás szerint – hatalmas, ezúttal is 1000 feletti nézőközönség követte a mérkőzést. És a rendőrség és a TEK is jelentős létszámmal volt jelen a jégcsarnok közelében és a környező utcákon.
Az Újpesttől pénteken elköszönt Iberer, vagy az Újpest elköszönt a védőtől – a részletek majd kiderülnek, vagy sem. De a gólerős 48-as már nem a csapat tagja.Az FTC felfutóban van – legutóbb elkapták a DAB-ot, az UTE első vereségével egy pontot hozott el Fehárvárról.

(2018.09.23) EL 33:
UTE - FTC-Telekom 4:5 hu. (0:1, 3:1, 1:2, 0:1)   -  eseménynapló

Újpesti Jégcsarnok, 1010 néző, vezette: Varjú Á., Halassy Gy., Pálkövi B., Kis-Király B.

UTE: Sila - Huba 3, Szaller, Hebar (1), Sikorcin (1), Ropret (2) - Nagy N., Kovács A., Benk (1), Stefishen (2), Csanyi 1 - Varga A., Kiss P., Nemes B., Kocsis (1), Sági M. - Pokornyi, Horváth Á., Szalma, Kovács S., Schmál. Edző: Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt 

FTC-Telekom: Arany - Hegyi Á. 1, Rantanen, Pavuk (1), Nagy G. 1(1), Tóth A. 2(1) - Karmeniemi (1), Jászai, Walls (1), Switzer (1), Fitzgerald 1 - Sarcia, Boros, Roczanov, Tóth G., Rafaj - Hardi R., Lengyel, Farkas L., Tóth R., Tóth R. Edző: Fodor Szabolcs, Hennely Yul

Gólok:
08:20 - 0:1 Fitzgerald (Switzer, Walls)
21:28 - 0:2 Nagy G. (Tóth A., Pavuk)
27:30 - 1:2 Huba (Ropret, Stefishen)
30:10 - 2:2 Csanyi (Stefishen, Benk)
37:53 - 3:2 Huba (Hebar, Kocsis) - ee
43:54 - 3:3 Tóth A. (Karmeniemi, Nagy G.)
48:26 - 3:4 Hegyi Á.
52:16 - 4:4 Huba (Ropret, Sikorcin) - ee
64:52 - 4:5 Tóth A.

Kiállítás: 14 perc ill. 14 perc
Lövések: 38 ill. 41 (5:16, 20:10, 10:12, 3:3)

I harmad
A kezdés után Walls – Tóth A. – Walls összjáték után Sila tornázhatott. Hamar kiderült, hogy iramos, élénk meccset láthatunk, de az FTC volt az aktívabb. 
Karmiemi, majd Switzer tesztelte a lila kapust, majd Tóth A. és Nagy G. próbálkozott. Nem jó jel, ha kapusunknak ennyi dolga van! Annyira jönnek a zöldek, hogy szurkolóik hangja uralni tudja a lelátót, ahogy csapatuk a jeget. A további Sila védéseket nem írom le, de a 9. percben már ő sem segített. Meglódultak a vendégek Wals a jobbszélről adott középre, Switzer balra tolta, Fitzgerald lőtt, sem védő, sem Sila nem ért át a másik oldalra, 0:1 (videó). Megdolgozott gól. Az UTE kihúzta az első emberhátrányt, de azért továbbra is a fehérmezeseké a játék, a helyzetek. Talán az utolsó három percre állnak össze a lilák, ekkor Sikorcin kapott egy nagyot a kezére – a harmad végén be is mutatta vérző ujját, de sajnálkozáson kívül nem kapott elégtételt a bíráktól.
Szörnyű hazai teljesítmény, amit az 5:16-os kapura lövési arány is mutat. Sila tartotta az Újpestet.

II. harmad
Több kell, több kell! Ez az első húsz perc tanulsága. Nagy G. is így gondolta, amikor a 22. percben Tóth A. baloldali átadását a kapu elé érkezve üresen átvette, egy flakk és gól, 0:2 (videó). Akkor? Mehetünk haza? Az eddig látottakból csak erre lehetett gondolni. De ekkor valami történt. Minden előzmény nélkül elkezdett játszani az Újpest. Nemes majd Hebar volt veszélyes. Közben Walls szerzett korongot egy védői pontatlanság után, de maradt a mínusz 2. Támadott az Újpest, és a 28. percben a sokadik akció bejött! Ropret keringett át jobbról balra, Hubához passzolt, a hátvéd jobboldalt előrébb ment, és oldalról bombázott sok ember között a kapuba, 1:2 (videó). A 31. percben már egyenlítettek a lilák, Stefishen és Benk passzolva jöttek fel a balszélen illetve középen, a center végül jobbra adott Csanyinak, aki belőtte, egyenlített, 2:2 (videó)! Micsoda változás! A jó játék meghozta a gólokat, brávó! Nagy a játék, nagy a hangulat, a csapat beindította a közönséget! Folytassuk! És a csapat folytatta. 5 az 5 ellen beszorították az FTC-t, csak a lilák voltak a pályán. A 38. percben emberelőnyben Hebar jobbról áttolta a korongot Hubának aki hatalmasat lőtt a jobb alsó sarokba, 3:2 (videó)! Csoda, csoda, csoda! 
Mekkorát fordult a meccs, mekkorát változtak a csapatok, mekkorát fordult a hangulat! Az első harmad utáni letargia elmúlt, az Újpest csodálatos játékkal fordított. A kapura lövés ezúttal 20:10 ide. Halványan azért ott maradt a kérdés: hogy változhat ekkorát a játék? Van erre szakmai magyarázat?

III. harmad
Azt gondoltuk – a csapat is – , hogy minden folytatódik, ahogy kell. De a zöldek mindezt elrontották, a 44. percben Tóth A. egy ellentámadás alkalmával balról lendületből kapuvasas góllal egyenlített 3:3 (videó). A 27. percben kettős hátrányba került az Újpest, de kibírtuk! Közben az FTC felső kapuvasat lőtt, de a következő UTE akció gólt hozott, Nagy N. távoli bombája került a hálóba, 4:3 (videó! Jó, videó bíró a vendégek kérésére. A bírák hosszan nézték, vizsgálták a helyzetet. Amikor visszatértek, Halassy gyenge mozdulattal mutatott középre, majd ment az UTE cserepadhoz, majd az FTC cserepadhoz. A kijelzőn közben megjelent: UTE-FTC 3:4 (videó)???? Szóval a gólnál állt meg a játék, a bírák egy továbbengedett FTC lövést néztek meg újra, s azt látták gólnak. Hegyi kapta a gólt. Látott már valaki ilyet? Nem lőttünk, hanem kaptunk egy gólt. Irracionális az egész… Az Újpestben benne volt az elszántság, az 53. percben Huba harmadik gólját is belőtte, ezt is távolról, 4:4 (videó). Legalább döntetlen.
Hosszabbítás dönt. Nem is tudom, mit mondjak a harmadról. A nézőtéren nehéz felfogni a gólokkal történteket. Hétfőn hoztuk a második pontot, csütörtökön elbuktuk. Most?
Hosszabbítás
Nyerhettünk volna a 3-3-as játékban, de az 5 perc végén Tóth A. jött fel és lőtt, megszerezve a második FTC-pontot (4:5) (videó). A döbbenetes ítélet – amely lehet, hogy helyes volt, mégis belenyúlt a meccsbe. De ezen túl kell lépni, hiszen hétfőn (Gyergyó) és kedden (Nové Zámky, Visegrád Kupa) is pályára lép az Újpest. Aztán pénteken a meglepően jó Debrecen otthonában játszik a csapat.
LS

Szilassy Zoltán: "Őrült meccs volt… Álmosan kezdtünk, de a második harmadunk parádés volt, kombinatív, gyors játékkal. A harmadik kaotikusra sikerült, dupla challenge-dzsel, megadott Fradi- és annullált Újpest-góllal. Jó döntések születtek, de mégis felálltunk: nem játszottunk jól, de a srácok tartására büszke vagyok. A védekezésünkön dolgoznunk kell." (nso.hu)

A mérkőzést a SPORTSTREAM közvetítette.

EL 33: UTE-FTC

2018.09.23. vasárnap - EL 33:

UTE  -  FTC-Telekom  - eseménynapló

Megyeri út, 18:30, játékvezető: Varjú Á., Halassy Gy., Kis-Király B., Pálkövi B.

A mérkőzést a SPORTSTREAM közvetíti


2018. szeptember 20., csütörtök

EL28: Fehérvári Titánok-UTE 3:2 hu.


A rendezők talán EBEL meccsre készültek, hisz az üres parkolóba nem engedték be az autókat, mehettünk a mérsékelt érdeklődés következtében fellelhető egyéb helyekre. Hiába, Fehérváron rend van. Sötét rend.
Az Újpestben újra pályára lepett Sikorcin és Csányi, viszont hiányzott a legutóbb megsérült Nagy Nilan. A mai kapus Ágoston volt. 


(2018.09.20) EL 28:
Fehérvári Titánok - UTE 3:2 hu. (1:1, 0:0, 1:1, 1:0)   -  eseménynapló

Székesfehérvár, 320 néző, vezette: Németh M., Haszonits M., Árkovics G., Galsi P.

Fehérvári Titánok: Kornakker - McGurty, Vas M., Lewis (1), Madácsi, Kiss P. 1 - Reiter A., Szabó B., Mihály Á., Balogh, Bennett (1) - Kiss R., Beukeboom 1, Péter A. (1), Mazzag, Nagy Á. - Sándor, Erdély, Vizi 1, Hamvai (1). Edző: Kiss Dávid

UTE: Ágoston - Huba, Szaller, Nemes B., Kocsis, Sági M. - Kovács A., Iberer (1), 
Hebar, Sikorcin, Ropret - Varga A. 1, Kiss P., Benk 1(1), Stefishen (2), Csanyi - Szalma, Kovács S., Schmál. Edző: Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt

Gólok:
09:28 - 1:0 Kiss P. (Lewis)
15:31 - 1:1 Benk (Stefishen, Iberer)
40:40 - 1:2 Varga A. (Benk, Stefishen)
44:33 - 2:2 Vizi (Hamvai, Péter A.)
60:41 - 3:2 Beukeboom (Bennett)

Kiállítás: 8 perc + végleges fegyelmi (McGurty) ill. 8 perc
Lövések: 28 ill. 35 (9:7, 8:19, 10:9, 1:0)


I. harmad
Az Újpest azonnal támadólag lépett fel, ment fel a csapat támadott, lőtt, de a hazaiaknak nem nagyon kellett izgulni. A támadások inkább nyomássá szelídültek, a hazaiak ritkán, de gyors ellenakciókkal próbálkoztak. Pont úgy, mint tavaly, vagy két éve. A 10. percben egy önbizalommal túltöltött újpesti támadás megállításából indultak a hazaiak, Kiss P. remek átadással mehetett egyedül kapura, nyert, 1:0. A gól után Nemes száguldva cselezett kapuig, lövését a nagyszerűen védő Kornakker hárította. A lilák most nagyon akartak, a 16. percben Stefishen baloldali átadását Benk középről a belőtte, 1:1. Tehát X-ről kezdődhet a meccs, csak elszállt egy csomó idő. 
Hogy melyik a jobb csapat, nem kérdés. De az újpestieknek jobban oda kell tenniük magukat a győzelem érdekében. Ezt szeretnénk látni!

II. harmad
Bele is kezdtek a lilák, Habar, Csanyi, majd emberelőnyben Hebar háromszor is gólt akart lőni, de mindig ott volt Kornakker. A meccs képe nem sokat változott, támadott az Újpest, megugrottak a Titánok. Az Újpest ment, támadott, lőtt, de az a plusz, az a kicsi extra hiányzott, ami már-már működni látszott, gólokat-győzelmeket hozott. De a Fehérvár is becsapott minket. Eddigi eredménye a gyengék közé sorolta őket – ugye három meccs, két pont. Egy nyolcpontos csapat úgy látja (én is így gondoltam), hogy ezek gyengék, könnyű győzelem lesz. A 38. percben érdekes dolog történt. McGurty ütközött Haszonits játékvezetővel, majd pördült egyet és, megtorolva az ütközést fellökte a bírót. Talán azt hitte, egy újpesti bántotta? Mindenesetre „játékvezető elleni támadás” vétségéért végleges fegyelmivel állt ki a védő. Hasonló esetre nem emlékszem az elmúlt sok évben!

III. harmad
Jól kezdődik! 40 másodperc után vezet az Újpest! Gyors támadás futott a baloldalon, Stefishen balról középre adott a fellépő Varga Arnoldhoz, aki átvette a korongot, és a kapu baloldalába lőtt, 1:2. Na, helyre állt a rend és a papírforma – gondoltuk nem egész négy percig. Akkor a hazaiak megint Titánkodtak, a lövést védte Ágoston, de a kipattanót Vizi kegyetlenül betette, 2:2. Akkor előre a harmadik gólért! Mert ugye biztosan lesz egy harmadik gól. De melyik kapuban? Erre mi történt: teljesen szétesett az Újpest játéka. Gyakorlatilag két egymást követő jó átadás nem volt, nem jutottunk semmire. Ilyen rosszul még nem játszott idén a lila-fehér csapat. Nem is lehetett más, 0 lőtt gól. Egy pontot vesztettünk. Vagy egyet szereztünk?

Hosszabbítás
3-3 mezőnyjátékos, én nagyon nem szeretem ezt a leosztást. Először az Újpest ment előre, Ropret jó helyzetbe hozta magát, de lövés helyett a passzolást látta jobb megoldásnak. Az ellentámadásból Beukeboom baloldalról futtából eleresztett egy lövést – és befejezte a meccset.
 

Erre nem számítottunk. Három meccs után úgy láttuk, már fut a csapat. Aztán lehet, hogy könnyű meccsre számítva kicsit lenéztük a mai ellenfelet. Nem lett volna szabad. Egy klasszikust idézve: „Nem kellő alázattal játszottunk…” 
Tehát hiába tartozik a mai mérkőzés a „felejtsük el” kategóriába, a tanulságot meg kell jegyezni, máskor nem kaphatunk ki egy gyengébbnek képzelt ellenféltől hasonló módon.
A vasárnapi derbin ha 110% százalékra odatesszük magunkat, nem lehet baj. Ne legyen baj!

LS

2018. szeptember 19., szerda

EL28: TIT-UTE

2018.09.20. csütörtök - EL 28:
Fehérvári Titánok  -  UTE    - eseménynapló

Székesfehérvár, 18:30, játékvezető: Németh M., Haszonits M., Árkovits G., Galsi P.

A mérkőzést ki és hogyan közvetíti on-line, nincs információm. Aki tudja, értesítsen! - LS

BL-től megtudtam (köszönet érte), hogy itt lehetett (volna) élőben kísérni a meccset. Utólag azt mondom, kár lett volna ezzel időt tölteni...

2018. szeptember 18., kedd

Heti műsor szeptember 17-24.

Az Újpest mérlege 3 meccs, 8 pont, és egy remek meccs a Dunaújváros ellen. A héten – jövő hétfőt is ideérve – újabb három meccset játszik a lila csapat. A Fehérvár nem tűnik bombaerős ellenfélnek, alsóházi csapat. Vasárnap már a második derbi következik, ezúttal is Újpesten. Múlt hétfőn Hebar csodája és valljuk be, szerencse is kellett a zöldek elleni két ponthoz. A hétfői ellenfél, a Gyergyó még „sötét ló”, előzetesen inkább az erős csapatok közé soroltam. Eddig 1 pontjuk van, otthon hosszabbításban vesztettek az FTC ellen, majd kikaptak a Szeredától is.

ERSTE Liga:
2018. szeptember 20. csütörtök, 18:30, Székesfehérvár: Fehérvári Titánok – UTE
2018. szeptember 23. vasárnap, 18:30, Megyeri út: UTE – FTC-Telekom
2018. szeptember 24. hétfő, 18:00, Megyeri út: UTE – Gyergyói HK.

2018. szeptember 16., vasárnap

EL19: UTE-DAB 5:3

A mai ellenfél, a DAB erős csapat, az előzetes megítélés szerint egy kategóriában van az Újpesttel. Az erőviszonyokat illetően két és fél óra múlva okosabbak leszünk. Az Újpest csapatából ma nem csak Csányi, hanem Sikorcin is hiányzott, így Kocsis játszott centert Hebar és Ropret között.


(2018.09.16) EL 19:
UTE - Dunaújvárosi Acélbikák 5:3 (1:1, 2:0, 2:2)   -  eseménynapló

Újpesti Jégcsarnok, 568 néző, vezette: Gangel L., Kókai M., Kis-Király B., Kövesi B.

UTE: Sila - Huba, Szaller (1), Hebar (1), Ropret (2), Kocsis - Nagy N., Iberer 1, Benk (1), Stefishen 2, Sági M. (1) - Varga A. 1(1), Kiss P., Nemes B. 1, Szalma, Kovács S. - Kovács A., Horváth Á., Schmál. Edző: Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt

Dunaújvárosi Acélbikák: Sevela - Jabornik 1(1), Erdélyi T., Uski (2), Török (1), Nagy M. 1 - Franssila 1, Mestyán, Iossafov, Azari, Westerling (1) - Lencsés, Szabó D., Tóth G., Saluga (1), Léránt - Pinczés, Németh P., Makovics

Gólok:
08:51 - 0:1 Jabornik (Uski, Török)
13:52 - 1:1 Stefishen (Benk, Hebar)
23:47 - 2:1 Varga A. (Ropret)
38:51 - 3:1 Stefishen (Sági M., Szaller)
44:09 - 3:2 Franssila (Saluga, Westerling) - ee
52:50 - 3:3 Nagy M. (Uski, Jabornik) - ee
56:58 - 4:3 Nemes B.
59:35 - 5:3 Iberer (Ropret, Varga A.) - üres kapu

Kiállítás: 12 perc ill. 10 perc + 10 perc fegyelmi (Uski) + 10 perc fegyelmi (Léránt)
Lövések: 36 ill. 31 (12:6, 12:13, 12:12)


I. harmad
Egyből egymásnak ugrottak a csapatok. Már az első percben Benk zavarta Sevelát, majd Sila fogott lövést. Szóval hamar kiderült, hogy mindkét csapat győzni akar, és mindkét fél elhiszi, hogy így is lesz. Tehát gyors, mozgalmas meccset látunk, bár az elején az UTE támadott erősebben. Az 5. percben Stefishen lőtt, taps igen, gól nem lett belőle. A hazai fölényt a 9. percben Jabornik törte meg. Egy balos visszaadást átvett, s a térfél közepéről, kissé jobbról a jobb alsó sarokba lőtt, 0:1. (videó) Egy perc múlva a lilák ismét felvették a tempót, Ropret-Hebar akció során Sevela kétszer is bravúrozott. De ideát Sila sem unatkozott. Tehát két erős csapat hajtott gólért. Ilyen egy jó meccs! A 14. percben érdekesen jött az egyenlítés. Sevela úgy tett, mintha rátenyerelne a korongra, de inkább továbbütötte védőjének. Csakhogy Hebar lenyúlta a korongot, Benk tovább adta balra, Stefishen belőtte, 1:1. Valljuk be, Sevela balfék döntése sokat segített a gólban. (videó) A továbbiakban a vendégcsapat támadott, Sila védett. Viszont a harmad végén Benk kapott indítást, átvette, lendületből cselezett, kapura ment, Sevela hárított. Mindkét játékos nagyszerű dolgokat művelt.
Jó mérkőzést látunk, minkét fél győzelemre játszik. A vendéggól némileg váratlanul ért minket a nézőtéren), de az egyenlítés jól esett. Bármi lehet a vége, de azért pontozással jobb az Újpest!

II. harmad
Az elején a 71-es Iossafov kapcsolt le egy korongot az újpesti harmadban, de Sila javította a hibát. Aztán jött az első hazai kiállítás is, Sila négyet védett, de kihúztuk. Aztán a 24. percben Ropret ellenállhatatlanul ment el a balszélen, a beadásra Varga A. érkezett centerbe, 2:1 (videó). Horváth Á. kiállítása kissé túl szigorú volt, de kibírtuk. Aztán Hebart faultolta Mestyán. A bírók nem torolták meg az esetet, Hebar igen. Bírói hiba a kettős kiállítás. Aztán végre meglett az első hazai emberelőny – gól nélkül megúszták a vendégek. Nagyon erősen támadott az Újpest, akartak, harcoltak, támadtak a lilák. A 34. percben Hebar lépett meg, de buktatták. Kiállítás lett, nem büntető. Az Újpest támadott, de a DAB háromszor is csaknem gólt lőtt az ellentámadásból. Jobban kell figyelni! A 39. percben egy hazai támadás végén Stefishen jobbról, éles szögből lőtt. A korong valahogy megtalálta az utat a hálóig, 3:1. Ismét élvezhettük a 40-es Stefishen különleges gólünnepét (videó). 
Tetszett a játék, tetszett az eredményt. 

III. harmad 
Benk megint bemutatta a futtából cselező tudását, de Sevela megint menteni tudott. Az Acélbikák érezték nehéz helyzetüket. Ha gólt kapnak, annyi. Ha gólt lőnek, visszajönnek a meccsbe. Így még nagyobb elszántsággal jöttek előre. De jött Hebar! Huba nehéz helyzetben bravúrral passzot jobbra Hebarhoz, aki pár lépés után hatalmas gól lőtt, 4:1! A megadott gól után az újvárosiak kérésére videóztak a bírák. És mégsem gól! Én is csak a visszanézésből láttam meg: Ropret a kapuelőtérben tiltott helyen volt. Tehát jó az ítélet, csak a közönség nem értette, miért nem érvényes a gól. A rendszer olyan, hogy nem kapunk tájékoztatást. Aztán szidhatjuk a bírókat - ami azért jól esik. A korrekt info mindenkinek az érdeke. Vagy nem? Át kellene gondolni a rendszert! Tehát továbbra is 3:1, azaz még sincs meg a győzelem (videó). A 45. percben emberelőnyből lőtt gól a DAB, azaz Franssila. Balról kapott átadást, hátulról, középről lőtt, kapuvasas gól a jobb sarokba, 3:2 (videó). Megváltozott a helyzet. Aki gólt lő, viszi a meccset. Ha visszaállítjuk a kétgólos különbséget, rendben. Ha a vendégek egyenlítenek, lélektani előnyből vihetik a meccset. S a gólt mi kaptuk. Az 53. percben emberelőnyben a fehérmezes Nagy M. lőtt balról, a korong valahogy megpattant, és a hosszú sarokba került, 3:3 (videó) . Ajjajaj! Ez a rossz forgatókönyv… De az Újpest nem akarta ezt a végkimenetet, és tett is ellene! Mindkét oldal mindent beleadott, de a nézőtéren volt miért izgulni. Hol van már a kétgólos előny… És mégis összejött! Méghozzá milyen gól! Az 57. percben egy újpesti indítást láttunk, a korongot csak üldözte Szalma, de nem érte el, a bírók nem fütyültek tilos felszabadítást. A palánkról visszajött a korong, a kapus előtt csúszott át. Sevela nem ütött bele, számított a sípszóra. Viszont Nemes érkezett, és egyből belőtte a gólt. Sevela megint balfék módon cselekedett, illetve nem cselekedett. 4:3 ide (videó)! Tombolt, szurkolt a közönség, de nem a kemény mag, hanem mindenki! Hebar újabb kiállítása kihozta nézőkből a „M.csk.s cs.l.k!” rigmust, komolyan így gondolták… Hat a négy ellen jöttek a vendégek, de kihúztuk a hátrányt. És a végén Ropret ment el a jobboldalon, beadását Iberer tette a még mindig üres kapuba, 5:3 (videó).
Csodálatos esténk volt! Nagyszerű mérkőzésen két erős csapat játszott a győzelemre. 3:1-nél nagyon hittük a győzelmet, 3:3-nál már-már megingott a hit, de egy fantasztikus hajrá csodát tett. Nagyszerű mérkőzést láttunk, ahol az UTE volt a jobb, s az eredmény mutatja is a különbséget. Az Újpest nagyszerűen játszott, Játékban, akaratban sokat adott a csapat. Erős csapatot győztünk le, nagyot harcolunk velük az idei bajnokságban. Emlékezetes meccset produkált a csapat! Három meccs után azt mondom: szép idényünk lehet!
Szép volt fiúk, köszönjük a mai estet, igazi élményt kaptunk. És emeltük az elvárást is a csapattól!
Summa summárum: mindeni sajnálhatja, aki ma este nem jött ki Újpestre: csodás meccset hagyott ki. Legalább nézzék meg utólag a neten!
LS


A teljes mérkőzés a SPORTSTREAM közvetítésében:

EL19: UTE-DAB

2018.09.16. vasárnap - EL 19:

UTE  -  Dunaújvárosi Acélbikák  - eseménynapló

Megyeri út, 18:30, játékvezető: Gangel L., Kókai M., Kis-Király B., Kövesi B.

A mérkőzést a SPORTSTREAM közvetíti