2020. január 8., szerda

EL164: UTE-FTC 2:1

Nagyon sokan jöttünk össze! Olyan ismerősökkel találkoztam, akik nagyon régen voltak meccsen Újpesten. Ha kicsit jobban menne a csapatnak, akkor el kellene gondolkodni a csarnok bővítésén! Majd a rájátszásban!
Az idei mérleg az FTC ellen eléggé gáz. Kupameccsekkel együtt öt meccs, kettő pont a mérleg. De minden sorozatnak egyszer vége szakad, talán pont akkor, amikor tudatosul, hogy ez egy sorozat.

Nevesítve lett Kiss D. #71-es meze, és az újfiú, a  #91 Ainsworth is jégre lépett. 
A legutóbbi, pesterzsébeti FTC-UTE meccs után, a Vígh vándorserleg átadása előtt elkövetett  - tévé által is közvetített - undorító csapatkapitányi megnyilvánulás (Nagy G.) felerősítette a két szurkolótábor közti mindig is meglévő ellentétet. A szövetség fegyelmi bizottsága általam ismeretlen okból nem torolta meg az ország-világ látta cselekményt. Az ügy rendezése az érintettekre, az újpesti szurkolókra maradt. Ez úgy van, mint a jégen: ha a bírák/szövetség nem torolja meg a sportszerűtlenséget, az érintettek megteszik maguk.
Tehát komoly tüntetés folyt a vendégszurkolók ellen. És kiemelten az elkövető, NG. ellen. 

(2020.01.08) EL 164:
UTE - FTC-Telekom 2:1 (0:0, 1:1, 1:0)   -  eseménynapló

Újpesti Jégcsarnok, 910 néző, vezette: Rencz D., Kókai M., Soltész Á., Pálkövi Ba.

UTE: Duschek - Saukko, Varga A., Benk, Sikorcin, Pance - Kiss-Rusk J., Kiss D. (1), Reed (1), DiDiomete, Ainsworth - Nagy N., Kovács A., Nemes B., Vincze P. 1, Rafaj 1(1) - Horváth Á., Pokornyi, Kovács S., Godó, Csamangó. Edző: Baróti Zsolt, Virág Csaba

FTC-Telekom: Arany - Karmeniemi 1, Pulli, Nagy G., Tóth A., Németh A. (1) - Hegyi Á., Sarcia, Pavuk, Switzer, Kulmala - Rantanen (1), Tóth G., Juusela, Tóth R., Tóth R. - Boros, Pozsár, Hajós, Roczanov, Tóth G. Edző: Fodor Szabolcs, Hennelly Yul

Gólok:
20:38 - 1:0 Vincze P. (Rafaj, Kiss D.)
29:53 - 1:1 Karmeniemi (Rantanen, Németh A.) - 2ee
41:14 - 2:1 Rafaj (Reed) - ee

Kiállítás: 12 perc ill. 8 perc Lövések: 28:42 (13:10, 9:22, 6:10) 

I. harmad
Idegesen, hajtós játékkal indult a derbi. A játékosok felszívták magukat, mindkét fél ment, rohant előre. A rohanás a támadásban magában hordozta a hiba lehetőségét - a támadók éltek is a lehetőséggel. A 4. percben Rafaj volt valóban veszélyes, majd Sikorcin jó lövése következett. Még ebben a percben egy alig fault után kiült Reed. A továbbiakra is jellemző volt, hogy a nyilvánvaló esetek mellett a olyan kiállítások is történtek, amelyeknek nem is nagyon volt oka. Ez a kettő perc az UTE harmadban ment le, mindössze egyszer sikerült kiütni a korongot. Az UTE emberelőny hasonlóan súlytalan eseményből következett, de legalább visszakaptuk a lehetőséget. Támadás, no gól. Mindkét csapat őszintén játszik: hajt, pörög, gólt akar lőni és nem akar kapni. Ha vasárnap csak feleekkora adrenalin szinttel játszott volna az Újpest, meg lett volna a győzelem a Hokiklub ellen... Ebben az időszakban az FTC volt a veszélyesebb. A gyors megindulások után a támadó harmadban tudták tartani a korongot, míg a lilák, ha felindultak, a zöldek egyből tudtak kontrázni. A 13. percben egy Varga és Nemes játszott össze, gól lehetett volna. A továbbiakban az FTC volt a veszélyesebb, de a védelem és Duschek sokat és jól dolgoztak. 
Aki igazán jó hokit akar látni, válogathat a külföldi ligák közvetítései közül. De aki érintett és szereti az izgalmakat, a derbit nem hagyhatja ki. Volt hajtás, a lövések, helyzetek. Gól még nem. De az is lesz!

II. harmad
FTC támadással indult a játékrész, de a kontra gólt hozott! Vincze P. ment fel a baloldalon, csinált egy cselt, aztán elég éles szögből lőtt - a hosszú felsőbe, 1:0 (videó)! Gyönyörű megmozdulás, csodás gól! Feljöttek a vendégek, mi mást tehettek volna. a 23. percben akár négyszer is gólt lőhettek volna, de (köszönjük Dávid!) megúsztuk. De Sikorcin is megmutatta magát, bár a jegyzőkönyvi bejegyzés nem jött össze. Aztán páros kiállítás, majd letelte után újpesti kiállítás: Ainsworth egy bulinál kapott figyelmeztetést, majd ezt reklamálta, és rögtön játékkésleltető lett, 2 perc. Ennél hülyébb kiállítás kevés van, bár lehet, hogy az új szabályt az újfiú nem is ismerte. Nyomott az FTC, Duschek remekül tornázott, de megint jött egy kiállítás. Megnézhető (videó), nézzék meg, én nem láttam komoly okot. A öt a három ellen fél gól. Ma egész. Ha csak két másodperccel tovább bírjuk... De az egyenlítéssel csak az első kiállítás telt le, (2 mp). Aztán védekezhettünk tovább. A felállásból a gólt Karmeniemi érte el, 1:1 (videó). Aztán hamarosan megint újpesti kiállítás következett. Ha nem is kaptunk gólt, támadni nem lehet emberhátrányban. Aztán bekiabáltunk egy FTC 2 percet. Egyik játékosunk elbotlott egy zöld lábban, de az nem gáncsolt. De kárpótlásul kiszórták. Szóval kicsit össze-vissza lett a meccs, és olyan érzése volt az embernek, hogy belenyúlnak az eredménybe. Ha nem is szándékosan, de mégis. Erre nincs szükség. Az eredményt a csapatok döntsék el, ne ítéletek. 
A második harmad az zöldeké volt. Jól támadtak, lőttek, fölényben játszottak. De Duschek nagyon jókat hárított, a csapat lelkes, elszánt és erős volt. 
A fölényben játszó FTC mégis majdnem vezetett. A szünetben olyan értésem volt, mintha hátrányban lennénk. A zöldek fölénye - és az előzmények - hozhatta ki ezt az nyomott érzést. Pedig 1:1 az állás, bármi lehet.

III. harmad
A második harmadból áthúzódó emberelőnnyel indult az újpest, s a 42. percben gólt szerzett: Megjáratott korong után Reed lőtt, Rafaj beleért, és gól, 2:1 (videó)! Ugye milyen jó, hogy visszaállt újpestinek? A továbbiakban fokozódott a harc. A zöldek hajtottak az egyenlítésért, de az Újpest feljavult. Már nem csak ellenakciókig jutottak a hazaiak, egy-egy támadás tovább futott, a vendég zöldek nem tudtak azonnal indulni, visszatámadni. 
Nem tudom, milyen lehetett a közvetítést nézni, de a mai meccset a helyszínen kellet látni, végignézni. Ez a hangulat a számítógép előtt nem átélhető. Szólt a "Hajrá Újpest" - mindenféle előéneklés nélkül. Ez úgy kikívánkozott. Fogyott az idő, támadott az FTC, de nőtt a hit: ma meglehet a győzelem! Kapus nélkül jöttek három percig, de ma hiába. 
Meglett a győzelem! Nagy öröm, nagy ünneplés! Sajnos, ilyen napokhoz annyira nem vagyunk hozzászokva, bár szeretnénk! 
Köszönjük fiúk, szép volt! A csapat nagyon nagy örömet szerzett szurkolóinak. Ha így játszottunk volna korábban, a felsőház simán meg lett volna. De most már mienk az alsóház, ahonnan nem szabad elszórakozni a továbbjutást. A nyolc között a párosmeccseken bárki ellen tovább lehet kerülni. És amilyen a bajnoki kiírás, a maihoz hasonló hozzáállással bármeddig el lehet jutni. Rajta!
És még egy dolog: ugye ma jól éreztétek magatokat! Jó volt találkozni régi ismerősökkel. A további hazai meccseken minden lila-szívűnek itt a helye! 
LS

LS

Virág Csaba: "A vasárnapi csúfos kudarc után a lehető legjobb ellenfél érkezett hozzánk, hiszen erre a mérkőzésre nem kellett külön motiválni senkit. Hatvan percen keresztül fegyelmezetten játszottunk, s csak kettős emberhátrányból kaptunk gólt a Ferencvárostól, amit nagy fegyverténynek tartok."

Fodor Szabolcs: "Magas színvonalú mérkőzést játszott a két csapat, az Újpest kettőzött erővel küzdött ellenünk, de mi sem vallottunk szégyent. A helyzetkihasználásunkon továbbra is van mit javítani, de a látottakkal elégedett lehetek, hiszen az összecsapás nagy részében mi irányítottuk a játékot."  (nso.hu)

A mérkőzést a SPORTSTREAM közvetítette.

Az összefoglaló:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése